Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 2. szám - Ágh István: Üres bölcsőnk járása (regény)
— Azt se hiszik. — Hát azt megmagyaráztad-e, hogy a kereket gőz hajtja? — Azt nem magyaráztam meg. — Miért? — Mert azt már én magam sem hiszem. — De há én mondom, János! — Az a méltóságod dolga. De én nem szenvedem ám el, ha valaki szemembe mondja, hogy én szamár vagyok, mindent elhiszek.” A csoda megtörtént. Bámulhattak az emberek, mikor a csodát indulásra avatták. Rajta, körülötte a „bolond” urak, hátul halászok, szőlőművesek, parasztok. Gondolom, sokáig várták, míg el nem tűnt a messzeségben, hátha elsüllyed. Ügy szippanthatták be az első balatoni hajófüstöt, mint én égő falunk szagát 1945-ben, hogy talán meg is halhatok tőle. Úttörő táborozásom idején rendszeresen jártak a tihanyi kikötőben a fehér hattyúgépek, a Helka, a Kelén, a Csobánc, a Szigliget. Kirándulásra vittek bennünket Siófokra és Füredre. Ma 25 motoros és két vitorlás teszi ezt. Föltámadt Festetics György Phoenix-e. A Kisfaludynak szerepe lett a szabadságharcban is. 1848 szeptemberében a negyvenhét kilós István nádort átvitte Szemesre a Jellasich-csal való tárgyalásra. Díszlövésre alkalmas ágyucska volt rajta és csupa magyar zászló, a császári hiányzott. Jellasich nem evezett a hajóhoz, hiába ígért bántatlanságot becsületszóra a nádor. „A hajó gépe erősebb, mint a becsületszó!” — felelte a horvát bán. Nem lett a tárgyalásból semmi sem. A reformkorban Füred a Balaton fővárosa. Pesthez közelebb, reggeltől estig oda lehetett kocsikázni. Savanyú vízével gyógyíttatták. magukat a rászorulók. Itt ámul el Kossuth, Széchenyi, Vörösmarty a táj szépségén, s itt ötlik fel a szépség hasznosításának gondolata. Ide plántálta Kisfaludy Sándor színház- építési tervét, mely már a Helikon ünnepségen is foglalkoztatta. „Egy álványos játékszínnek felállítása itt már régen közönséges kívánság volt, melynek végrehajtása minden jobb hazafi által szívesen sürgettetett annyival inkább, minthogy az ott megjelenni szokott, és valóban jobb sorsot érdemlő színjátszó társaságokat silány deszka épületekben nyomorogni, és a művészségnek kedvelőit ott az esső és szél alkalmatlanságainak, sőt néha veszedelemnek kitéve lenni, neheztelve tapasztalá.” — írja kérvényében Zala vármegyéhez. 1831-ben Kisfaludy megnyitotta az első dunántúli kőszínházat, ahol csak magyarul szabadott játszani. Ma már az épület nem áll. A SZOT-szanatórium falán táblák emlékeztetnek a múltra, közöttük Eötvös Loránd, Krúdy Gyula, Ady Endre, Vörösmarty, Csokonai, Berzsenyi, Szabó Lőrinc. Éppúgy jöttek gyógyulni, mint kikapcsolódni. Vörösmarty földerült a sárga arácsi bortól s dalba kezdett: „Hess légy, ne szállj rám, beteg vagyok ám én! Adj egy csókot magyar lányka, meggyógyulok ám én!” Azt mondják, ez volt a költő nótája..Azt is hallottam, Krúdy konflissal vitette magát Füredre, mert ott főzték a világ legjobb pörköltjét. Komoly történelem és mosolyos emlékek keverednek az utódban. A Horváth-házban az első Anna-bál 1825. július 26-án, falán meg Noszlopy Gáspár emléktáblája örökíti meg a Bakonyban bujdosó 48-as szabadságharcost. Néhány szép régi ház. „Ez volt a nemzet csalogányának legkedvesebb nyári fészke” — olvasom Blaha Lujza üdülőjén. Aztán Jókai villájára találok. Kínai császárfák árnyékában padjára ülök. Belül a múzeum. Elcsodálkozom, most tudom meg, hogy Jókai Mór volt az egyetlen magyar író, aki kora világszínvonalán élhetett, ahogy nagy művésznek kellett volna. Petőfi didergő vándorlása, Csokonai köhögése, Ber130
