Életünk, 1977 (15. évfolyam, 1-6. szám)
1977 / 1. szám - SZEMLE - Olsvai Imre: Békefi Antal Vasi népdalgyűjteménye
intonáció” vasi példáit szaporítja. Ritmussajátságaikban őriznek ősi hagyományt a 97., 98. és 210. számúak. Az alkalomhoz kötött dallamok között a gyermekringatók szinte fölfedezésszámba vehetők; az igazi sirató kihalása viszont szomorú, de reális tény (Kodály egyházashetyei, Szabó Miklós és Vikár László őrségi siratói már csak paródiák, vagy igen töredékes, kopottas változatok; Békefi egyetlen siratója is halvány visszfénye a hajdani nagyívű, hosszú szövegű formának). Más szokásdallamok és maguk a szokások is vagy élnek napjainkban, vagy teljes voltukban felidézhetők (betlehemezés, regölés, pünkösdölés). Régóta tudjuk, hogy a néphagyomány eredeti életformája feltartóztathatatlanul szűnik. A művelődésnek, szórakozásnak, időtöltésnek keretei, a terjedésnek útjai-módjai gyökeresen változnak. Ha nem teszünk semmit, akkor a forma magával rántja a halálba a tartalmat: tehát a szellemi néphagyomány anyagát is. Ezért ma már minden gyűjtő dacos, hajszolt versenyfutásban van az idővel. Amit néhány éven belül meg nem mentünk, az nyomtalanul elvész. Amit az előttünk járók megmentettek és magunk hozzá mentünk, az marad meg és kelhet új életre a közművelődés, a nemzeti kultúra vérkeringésében. Ebben a nagyszerű munkában segít a Vasi népdalok. Tudományos értékén felül még három közművelődési jelentőségét említem meg. Első a kiadvány beosztása. A dalok életkor és téma szerinti csoportosítása szerfölött megkönnyíti a felhasználó, a terjesztő dolgát; egyben feltárja a népzene és az élet sokrétű kapcsolatát, megismertet a nép életének, mint egyfajta emberi életnek zenére ihlető mozzanataival. Második a takarékos, jóérzékű válogatás. Békefi ugyanis jóval nagyobb gyűjtésből, változatok sokaságából szűrte ki a terjesztésre érdemes daltípusokat és azok legalkalmasabb változatait. Ebben is jó tanítványa Kodálynak, Bartóknak, akik már 1906-ban megszabták a tudományos teljesség és a gyakorlati válogatás célját-módját (az Erdélyi magyarság, népdalok c. kiadvány 150 dallamát például 1978-ból válogatták ki). Harmadik kiemelkedő értéke abban áll, hogy feltünteti a köznyelvi zárt é hangzót. Ismeretes, hogy Kodály mennyit küzdött kiejtésünk romlása ellen, és hogy népdalközléseiben, sőt dalainak és kórusműveinek nagyrészében is mindig feltüntette ezt a magánhangzót. Kodály előtt és után olyanok küzdöttek e hangzónak — legalább az élő beszédből való — kiveszése ellen, mint Kosztolányi Dezső és Lőrincze Lajos. Napjainkban, amikor a fakószürke, hangzószegény pesti kiejtés a rádió, televízió, film, színház, hanglemezkiadás révén állandóan s egyre inkább rontja az egész ország kiejtését, fokozott jelentősége van a nyelvben is tiszta éneklésnek! Ehhez is hozzásegít Békefi Antal. Az emberi történelem azt bizonyítja, hogy a legkiválóbb tudósok, művészek, sportolók is csak úgy dolgozhattak nyugodtan és eredményesen, ha megértő, megfelelő mecénás állt mögöttük. Ezért befejezésül megköszönöm Vas megye Tanácsának megértését és anyagi támogatását, amivel magáévá tette és véghezvitte a Vasi népdalok kiadását. Megköszönöm a Művelődésügyi Osztály és a Vas megyei Nyomdaipari Vállalat valamennyi dolgozójának áldozatos munkáját; a kötet grafikusának ihletett díszítő rajzait; legfőképpen pedig Békefi Antal barátomnak türelmes, fáradhatatlan, jövőnket gazdagító kincskeresését. OLSVAI IMRE 91
