Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 4. szám - TANULMÁNY - Pomogáts Béla: Új nemzedék a romániai magyar irodalomban
nak. Majd Játék a hajón (1968) című darabja, amely a hatalom keletkezésének és működésének paraboláját próbálta megteremteni. A parabolikus fogalmazás bizonyos mértékig napjaink valóságától „idegen” helyzeteket kíván, ezekben az „idegen” helyzetekben inkább ki lehet fejleszteni a példázatos mondanivalót. A mesterségesen létrehozott, tehát elvont, „idegen” helyzeteknél azonban sokkal alkalmasabbnak bizonyult általában a történelmi helyzet, amely egyszerre „konkrét” és „idegen”, s amely azért kiválóan alkalmas a parabolikus mondanivaló kibontakoztatására. Ez okozza azt, hogy a parabola-dráma színtere igen gyakran a történelem, valamely ismert történelmi esemény, összeütközés, amelynek átalakítása, „elidegenítése” hozza létre a példázatot. A romániai magyar dráma is szívesen foglalkozik ilyen értelemben a történelemmel, kivált az erdélyi magyar történelem eseményeivel és hőseivel. S az. emberi magatartás különféle változatait ezeknek a hősöknek: Fráter Györgynek, Dávid Ferencnek, Apáczai Csere Jánosnak, Misztótfalusi Kis Miklósnak, Bolyai Jánosnak és másoknak a sorsában keresi. Ezt a parabolikus célzatú történelmi drámát Kocsis István kezdeményezte /I nagy játékos (1969) című, Martinovics Ignác utolsó napjairól szóló színpadi művében. Ez a darab arra a kérdésre keres választ, hogy vajon lehet-e a haladásért küzdeni egy haladás ellenes hatalommal szövetkezve. Martinovics és Ferenc császár vitájában a forradalom etikájának kérdései kerülnek felszínre, így ennek a vitának nemcsak történelmi jelentése van, hanem általánosabb értelme is. Hatalom és erkölcs ellentmondása, összhangjának lehetősége vagy lehetetlensége kap formát Kocsis következő történelmi drámájában, a Stuart Mária-témát feldolgozó A korona aranyból van (1970) című munkában is. A Bolyai János estélye (1970) című monodráma pedig a hatalommal szembehelyezkedő helytállás erkölcsét fogalmazza meg, az emberi személyiség integritását hirdeti, amelynek érdekében vállalni kell az áldozatokat is. „Az ember — mondja a sorsával s a császári hatalommal viaskodó — ifjabb Bolyai — akkor ember, ha összes választási lehetőségei közül mindig a legnehezebbet választja.” Kocsis kezdeményezését azután Somlyai László Fráter György (1970) című történelmi drámája s főként Páskándi Géza két műve: a Dávid Ferenc sorsát feldolgozó Vendégség (1970) és az Apáczaival foglalkozó Tornyot választok (1971) folytatta tovább, illetve teljesítette ki. A Vendégség Magyarországon is nagy sikerrel szerepelt, két színházban is: Budapesten és Békéscsabán. Valóban a romániai magyar drámairodalom legjobb eredményei közé tartozik, Tamási Áron népi játékai és Kós Károly Budai Nagy Antallal foglalkozó drámája mellé állítható, mindenképpen a felszabadulás utáni korszak legjobb színpadi művét jelenti. Páskándi az árulás és besúgás lélektanát vizsgálja, drámáját játszatja el, s eny- nyiben nem is Dávid Ferenc, az unitárius püspök, a dráma hőse, hanem Socino, a püspök barátja és árulója, aki megosztja barátjával lakását, hitét, gondjait, s közben jelentést tesz róla Blandratának, a fejedelmi hatalom gátlástalan képviselőjének, aki el akarja fojtani az új hitet, s aki végül nemcsak az unitárius püspököt teszi tönkre, hanem saját ügynökét is. Páskándi meglepően érett drámai kompozícióval, fegyelemmel, nagyszerű lélektani képességekkel és magyar színpadon manapság ritka nyelvi kifejező erővel mutatja be ezt a történelmi, valójában mégis modern drámai konfliktust. A történelmi parabola-drámák jelentik ma a romániai magyar drámaírás legjobb eredményeit. Valójában egy nemzedék legbelső ügyeit, történelmi tapasztalatait viszik közönség elé; annak a generációnak a vívódásairól, felismeréséről, lelkiismeretéről beszélnek, amely nemcsak a „személyi kultusz” korának manipulativ politikájával találkozott, hanem egy nemzetiségi politika súlyos tor360
