Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 4. szám - Takács Imre: Berzsenyi bánatára (vers)
TAKÁCS IMRE Berzsenyi bánatára A búzavirágos mező fölé fölsejlön megérkeztek a görög és latin műveltség léghajói; a nekünk is jövő-művészet pilléi, szitakötői, darazsai. Európa délibábosan látszott, helyközökkel délibábosan fordítva. Itt a por, sár, dohos földházak közegében, mint a sűrűbb levegő a sarkok hidegében: alig bomló katáng és gyenge gyalog-bodza gyanánt nyílt a szépség. Még kemény magvaiban a zene, tánc. Még ősi állapotában nyelv és ének. A kemenesaljai szántóvetők és a somogyi kanászok meg se látták, amit szittyók, szárazulatok fölé hozott a déli, nyugati szél. Hősök - gyermekek szinte -, hímes lelkű fiatalemberek láttak messze Talán páskomi sarat, de lehet, hogy bujtorjánba foglalt kövecset dobáltak föl - mint denevérek után - a hajók kosarába, hogy szálljanak le ide a gyönyörűségek, ereszkedjenek ide a csodás szerkezetek. Lépjenek itt ki utasaik, a Magyar Elektra után mindannyian; Zeus, Athéné, Herkules, Aphrodité, Démétér, Odisszeusz, a nimfák. Dániel - ki óriás-leiket becsült az okos törpében is -, Képzelem, hogy kiszolgált ökrök nehéz csontját dobálta föl jelenéseiért a magasba. Mondatai Csontváry-felhő szikla-ívek, versei fehér kápolnák - felhőkarcoló-árnyékokkal. A vakmerő jószívűség drámája minden gondolata. 291
