Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - SZEMLE - Fábri Anna: Weöres Sándor: Psyché
Weöres Sándor: Psyché i. Robin pajtásnak elegendő volt egy varázsos nyári éjszaka, hogy mindent a fonákjára fordítson, ölök kétséget hagyva afelől, vajon az örökké leplekben rejtőzködő igazságot meztelenítette-e le Szent István éjjelén, vagy csak az emberi sors, látszatok és bódulatok okozta forgandóságára akart figyelmeztetni. Lehet, hogy ez a vásott illuzionista egyszerűen csak felszabadítja a rejtett és megtagadott vagy fel sem ismert emberi szándékokat és vágyakat, hogy azután jót mulasson rajtuk, kigúmyolja őket. Hatalma azonban csak rövid időre terjed, a józan napfényben újra visszaáll a régi rend, eltűnik a szamárfej, elosztanak a kábulatok és szenvedélyek. S minden marad a régiben. A furcsa éjszaka csupán mint egy kínzó-édes álom él tovább az emberek emlékeiben. Psyché alias Lónyay Eliza költői életműve melyet naplótöredékekkel, egy múlt századvégi műkedvelő irodalomtörténész (vízügyi mérnök) emlékező méltatásával és egy 1971-ből származó pályaképpel együtt ad közre Weöres Sándor, szintén célzatos, rejtett összefüggéseket, tartalmakat feltáró, természetfeletti képességeket sejtető mutatvány, melyről sokáig hajlamosak vagyunk elhinni, hogy való igazság. Csakhogy Weöres nem másokat, hanem önmagát változtatja át (éppúgy ezer alakot képes ölteni, mint Robin pajtás, otthonosan mozog a füvek, fák, virágok, s rég meghalt emberek testében) majdhogynem önmaga ellentétévé. Nem mások komikus-borzongattató metamorfózisán derül, hanem a sajátmagáén. És talán az olvasó előre elképzelt hiszékeny elamdalodásán és hirtelen felreb- benésein, felemás, alaposan kiszolgáltatott helyzetén is. Mert az olvasó egyrészt arra kényszerül, hogy a fiktiv költői életművet valóságos történelmi (irodalomtörténeti) ismereteinek rendező szempontjai szerint értelmezze és ítélje meg, másrészt pedig orra, hogy e szempontokat mint jobbára alkalmatlanokat 'bosszúsan elvesse. így áll élő (minden (bizonnyal Weöres Sándor, szándékainak megfelelően) az a paradox helyzet, amely egyszerre feltételezi és utasítja el a történelmi ismereteiket, azáltal, hogy egy autonóm világot teremt meg, mely látszólag a XIX. századi magyar valóság számos megkülönböztető jegyét magán viseli, de lényegét tekintve egy egyszerre vaskos és éteri, soha nem létezett lény legkülönfélébb pólusokat önmagában egyesítő élete, jelleme, sorsa határozza meg, amelyben mint furcsa és torz fényképmegatí v tükröződik a káprázatos képességű illúzionista, Weöres élete, jelleme, sorsa, illetve mindaz, amit énről gondol és érez. Ezen természetesen az sem változtat, hogy Psyché nem egyszer úgy tűnik fel, mintha valóban élő, létező személy lett (vagy lehetett) volna, s szinte minden cselekedetének kiszámított valószínűsége van. Élőbb és teljesebb figura a valóban létező poétánál, a siralmas véget ért Ungvámémeti Tóth Lászlónál. Mert Psyché alakja nem a tényekből és adatokból nyeri el hitelességét. Hiszen a legtöbb vele kapcsolatos esemény, amelybe történelmi hitelességű személy is bele van vonva, szándéfcocan hamis, félreikel- tezett (pl.: a Für Elisét Psyché beszámolója szerint 1813-ban írta „Bethorn” úr — a valóságban ekkor már harmadik éve készen állt ia diarab. Éppolyen nyilvánvaló konfalbulálás az ifjú Wesselényi széphalmi látogatása 1812-hen, hiszen Kazinczy kiterjedt levelezésében — 1814 körül — többször is utal arra, hogy az 560
