Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - SZEMLE - Sándor István: Pável Ágoston tanulmánykötetének margójára
Asbóth ia tanítvány, mint ezt Asbóth nyilatkozatai tanúsítják. Csak célzássze- rűen kapónk hírt arról, hogy Pável a vashidegkuti szlovén nyelvjárás hangtanáról írt disszertációjának folytatásaként a teljes vend-szlovén nyelvtant kidolgozta), majd éhből utólag iskolai célra tankönyvet készített, anélkül, hogy e két mű bármelyikének kiadására sor kerülhetett volna. Kötetünk most e kéziratokból megajándékoz a vend nyelvjárások szeneié jé vei, de úgy, hogy voltaképpen a hazai szlovének három csoportjának életmód és jellem szerinti sajátosságait körvonalazza, szűkszavúságában is ízesen és szellemesen. Hozzátehetjük, országunk etnográfiájának is tanulságosan! Hírt kapunk végül arról is, hogy írt orosz nyelvkönyveket is, s ezek közül az elsőnek egy töredékét a Schenk-fóle zsebnyelvtanok sorozatában kalózkiadásként is kiadták, a szerző tudta és honorálása nélkül; a második viszont, bár éppen a magyar ajkú nyelvtanulók számára készült, s célja az volt, hogy az orosz kultúra, az orosz élet és lélek nálunk mindmáig jóformán ismeretlen világa felé nyisson utat, — szintén kiadatlan maradt. E nyelvészeti tanulmányok körül e szerint a magyar szlavisztikának maradt még tennivalója. Hadd idézzük azonban itt tanulságul azt a néhány szót, amelyet hagyatékként írt le Pável arról, milyen különös jelentősége van a nyelvnek, nyelvtanulásnak mind a kultúra, a közművelődés, mind pedig a népek egymásközti művelődési összeköttetései szempontjából: „A szükséges megismerés felé a nyelven keresztül vezet az út.” Szürke, egyszerű, de súlyos szavak. Valamit elárulnak abból is, miért sző a szerző annyi idegen népnyelvi szót, sőt szócsoportot szlovén tárgyú etnográfiai dolgozataiba. Azt a bölcs elvet követi, hogy a szó és tárgy, szó és fogalom, lényegük szerint elválaszthatatlanok s néprajzi szaktanulmányokban együttesen tanulmányozandók. A kötet „Nyelv- és irodalomtudományi tanulmányok” címen összefoglalt dolgozatainak sorában Pável a nagynevű Katona Lajos összehasonlító irodalom- történeti iskolájának híveként jelentkezik. Tájékozottsága valóban tiszteletreméltó. Ügyszólván világraszóló szemlében mutatja be egv-egy költői téma vagy történelmi-mondái bős tükröződését különböző népek foliklórhagyományában. E komparatisztikai tanulmányok valóban „költői lendületűek”, mint a iszerkesz- tők mondják. Csak egyetlen példát! A kötet élén ott áll Orpheusz és Euridike megindító története: szerelmesek, akiket a sír elválaszt, ám a dal ereje a halálon is diadalmaskodva visszaajándékozna egymásnak, ha éppen mély vonzalmuk nem akadályozná meg újira-egyesülésüket. Mintha egy szimfónia alaptételét hallanék e tanulmány tárgyának kijelölésében. S most jönnek e téma variációi sorjában: a görög—latin mondák után ősi bolgár—szerb nyomok, majd a szlovének költészete szélesen kibontva s mintegy keresztezve hol az antikvitás tradícióit, hol a szlovének magyar Mátyás-hagyományának egyes mozzanatait. Aztán a szimfónia témája legyezőszeírűen kitágul: orosz népmesék, középkori német—angol Spielmamnok', hegedősök hangszerelésében halljuk újra; majd még tovább: francia, dán, indiai, japán Orfeuszra emlékeztet^ hangzatok vonulnak fel, míg végül régi keresztény vértanúkhoz fűzött orfikus emlékképekkel hangzik ki halkan a finálé. Nem idézhetünk tovább a dolgozatok e csoportjánál. A Bankó leányáról szóló széphistória délszláv forrásai, A Hunyadiak a délszláv népköltészetben, Mátyás király és a szlovénok — e munkálatok egyaránt hasonló szélességben sorakoztatják fel a témához kapcsolódó világirodalmi, pontosabban világfol- klór-párhuzamokat. S a személyes érdekeltség valóban itt is halk zengésként kíséri az egyébként pontos, tudományosan módszeres okfejtéseket. Még csak egy 550
