Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - MEGEMLÉKEZÉS - Kuntár Lajos: Pável Ágoston diákévei

Szabó Marianne folytatni, tudta — sőt, ugyanazon a fokon — sorozatát. Míg azonban a múltkori mű — a Szirén — asszdmetrikus kép volt, az idei a Három angyali, szigorúan egyetlen szimmetriatengelyre csoportosított kép, mely a va­lódi barokk épületplasztikára — illetve, inkább ironikus felhanggal, annak XIX. századbeli eklektikus, halberes továbbélésére — utal, újra csak frappáns hatá­sokat keltve. Balázs Irén is folytatta nagyszerűen indított sorozatát. A folklór gyökerű, Mesében nőtt lány, többsíkú realizmusával bizonyos verizmusával, a Balázs-féle juta domboiművek közé tartozik, csak a méretek nőttek meg1. A mű kompozíciója is nehezebb erőpróbája volt a művésznek e megelőző darabjainál. Mégis megoldotta. Cságoly Klára Absztrakt zászlójának játékos, csúfolódó ötle­tével térérzéke és magas fokú művessége párosult. Szuppán Irén Húsvétja, ez a hurkolt, bordás textildombormű hatásával, harmóniáival, s ezeknek a harmó­niáknak a kiszámított felbontásával, intenzív színeivel mond újat. A művész eddigi oeuvrejéhez képest is. HARMADIK DIMENZIÓ, MONUMENTALITÁS Néhány éve már, hogy a textiltarvezők eürfigyelték a szobrászoktól a teret, és egyre többen törekednek rá, hogy műveikkel a harmadik dimenziót is meghó­dítsák. A III. szombathelyi biennálén még csak néhányan, a legmerészebbek kísérelték meg tértextilek lalkotását, ebben .az évben azonban, már jócskán elő­retört ez az irányzat, sőt dominál. Tulajdonképpen már az előbbi bekezdésekben említett művek is három di­menziósaik, hiszen a textil-reliefek, vagy akár a Maximális ruha is kiléptek már a síkból, tehát tértextilek. Mindezekkel szinte együtt jár a- magyar textil — vagyis a szombathelyi bieninálé — egy másik sajátossága a monumentalitás — Úgylátszik ez sem a freskófestők, emlékműszobrászok előjoga már —, akár a jól megfogalmazott, óriási méreteket értem rajta, akár egy, úgynevezett kis­méretű monumentalitás tendenciáját. A tértextil egyik úttörője volt már évekkel ezelőtt Áthalad Gábor filcpiasz- tikáival. Vörös színű filc Szalag-ja, nem épül, mint a szobor, hanem függ: for­máját, ívének hajtását a föld vonzóereje határozza meg. A munka jelentékeny tartalmánál fogva is, egyik csuklópontja a tárlatnak. Hét négyzetméteres munka Dobrányi Ildikó Hatrészes térkompozíciója, fekete-szürke színösszeállítása né­mileg — és alighanem szándékosan — komor hatású, a kép egymást keresz­tező síkok együttese, hat részét — biológiai utalásként — hat lepkeszárnynak is értelmezhetjük. Farkas Gabriella Áthatás I. című összetett konstrukciója, akár tüntető cégére is lehetne a tértextilnek, mint olyannak. A művész a puha dn- diffenens fonallakat keményen kifeszítette; műve a szerepét mintegy valamilyen sztereometriai példatár ábrájára veszd', persze karikírozza is a tankönyvet de mindemellett textil tud maradná. A műalkotások, így a 'textilművek is általában a horizontális és a vertikális valamilyen arányának egyensúlyát hordozzák magukban-, mellettük nem ritka a tiszta vertikális hangsúly sem. Szálvitzky Margit Vonalíve viszont — legalábbis mináluhk — első, és egyedülálló példánya a vízszintes abszolút trónfoglalásá­nak. A mű színe a nyers lené, zöld sáv díszíti mindössze: Szilviitzkymek itt nincs szüksége harsányságra, hiszen a méreteinek puszta tényével - (a Vomalív 6 méter hosszú) ér el hatást, idegnyugtató hatást, rendet. Biztonságot sugall. A len­folyam papírhengereken ömlik. Felvethetné valaki, hogy a papiros henger ide­540

Next

/
Oldalképek
Tartalom