Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - MEGEMLÉKEZÉS - Kuntár Lajos: Pável Ágoston diákévei
Pável a premontreieknél is (kiérdemelte a könyva járadékokat, sőt az utolsó évében jó tanulásáért egy aranyat is kapott. Irodalmi munkálkodásának is ezektől az évektől találhatók meg a nyomai, mert ekkorra nemcsak 'befogadója és rajongója lett a magyar irodalomnak, hanem alkotója is. A szombathelyi főgimnáziumban nagy (hagyománya volt az önképzőkör! tevékenységnek. A tanulók az alkotásaikat a Bitnitz Lajos híres nyelvész által kezdeményezett, 1823-ban alakított s 1836-ban betiltott Szombathelyi Magyar Társaság utódjául 1855-től működtetett öraképzőegylet lapjában, a Bimbófüzér- ben tették közzé. A minden évben kiírt pályázatokat jeligével írták a lapba, megbízott bírálók értékelték, s ennek megtörténte után tüntették fel a szerzőket. Pável Ágoston nevével az 1903/04. tanévi kötetben találkozunk először s mindj árt bő terméssel. Szárnypróbálgatása epigrammákkal, balladákkal, történelmi, tárgyú elégiákkal, aesopusi mesékkel és tanulmányokkal kezdődik. A hetedik osztályos szerzők élén olvasható Páved-művék közül is legelső az EPIGRAMMÁK 1. Mohács Mért oly borzasztó a menny szava, hogyha vihar dúl Véráztatta Mohács puszta vidéke fölött? Mert a viharhangnál a kimúlt dáliák s az Űristen Zúg átkot rátok, korcs haza korcs fiai. 2. A jó fegyvere Hogy megvívhassunk a gonosszal, az Isten ad erre Két éles fegyvert, és ez: a hit s az erény. E kettő, bármily forgó is légyen a sorsunk, Hidd el, hogy mindig boldogulásra vezet. 3. A tölgy Bármily erős is a tölgy, leteríti a féreg idővel; És az erős nemzet férge a visszavonás. — Pável első írását Bíró Pál 8. osztályos tanuló bírálta. Az elsőnél a korcs jelzőt, a másodiknál az E kettő kifejezést húzta alá pirossal s ezt az értékelést jegyezte be: „Igen sok bennük a spondens, de azért elég jók. Elfogadom.” A FŰZFA ÉS A TÖLGY Aesopusi mese Egy oktondi gazda gyönge fűzfát ültetett a terebélyes tölgyek közé avval a reménnyel, hogy itt tálán az is társaihoz hasonló nagyságot és kort ér el. A fűzfa mindjárt fölfuralkodott és büszke hangon dicsekedve szólt a magas tölgyekhez: „Én is vagyok olyan becsű fa, mint ti, mivel a gazda méltónak talált arra, hogy közétek ültessen.” — Erre a beszédre azonban megrázza koronáját egy vén tölgy s feleli: „Ne feledd el, hogy mocsárból jöttél ide. Ez neked nem való talaj. Itt nemcsak hogy nem fogsz tenyészni, hanem még él is csenevészedel, gyökereid nem sokára elszáradnák s magad is el fogsz korhadni.” Akik nem társaid, azok közé ne menj! 527
