Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - TANULMÁNY - G. Komoróczy Emőke: A "kollektív individuum" emberi vonásairól: a "szociális ember" belső arculatáról
megteremtését, amelybein. mindenkinek helye van. S amelyben mindeniki otthon érezheti magát, meírt — kibontakoztatva alkotó erőit, a másokért való lét hasznos tudatával, a tevékeny élet jó közérzetével tekinthet arra a valóságra, amelyet a többiekkel való közös együttműködésiben, ő maga is tormáit. Élvezheti a hasznos és tartalmas élet nyugodt békéjét. Az ilyen ember érezheti munkája gyümölcsét, ia halhatatlanság ízét: az élet millió apró mozzanatában otthagyta keze nyomát, s mindig tudott adni önmagából másoknak is. Szétosztotta tudását, hitét, — új folyamatokat indított el: részévé vált az egyetemes létnek, miért mindig érzékelte és segítette — mondhatnánk: sürgette — a változást, a fejlődés új irányainak kibontakozását. Ezért összegezhette így már ő maga — még élete utolsó éveiben, de izmusok történetében — munkája eredményét: „Az igazság tehát! Mindannak, aminek az elindításával, kiművelésével ón és munkatársaim hosszú időn át küszködtünk — nemhogy nem tűnt el, hanem mély átalakulást, demonstratív és dokumentáris értéket jelentett és jelent ma is. ... Az, hogy az említett (vele induló vagy mellette felnövő) írók közül jó néhányan kiléptek a modernség keretei közül, sajátos egyéniségük kifejlődésének tagadhatatlan bizonyítéka. De mégis, ha ma valami többletet adnak mö- gasrandű hagyományainkhoz, akkor azt az izmusok nyugtalanító és győzelemre törő erejének köszönhetik.” Az új s újabb nemzedékek már természetes formanyelvként használják az izmusok eredményeit. Megoldották (legalábbis a ma legjelentősebbjei) a szemléleti és formai modernség egységét —: az avantgarde eszközrendszert, a dimla- miikus, tötabsíkú képi láttató« vívmányait természetes egyszerűséggel kezelik éppúgy mint az egyéb hagyományokat (Nagy László, Csoóri S., Rákos S., Szé- osi Margit stb. s a nyomukban induló fiátalok — akiknél még nem beszélhetünk a szemléleti kiforrottság és költői tudatosság ilyen egységéről, de már érzékelhetjük az ez irányba mutató kísérletezés jelelt). Nem szabad tehát leszűkítenünk a kérdést és kizárni a szocialista költészetből a modernséget; hisz a magát mindig megújítani kész s a fejlődés irányával lépést tartó művészetszemlélet lehet csak az egészséges művészeti kibontakozás alapja. Itt az ideje, hogy elismerjük és tudomásul vegyük: a Kassák-i életmű a maga teremtő nyugtalanságával, korát félmérföldre megelőző s korára visszahatni kívánó szemléleté^ vei építően vált jelenkori művészetünk részévé, s út jelzéseket ad nekünk a jövő irányában. Előttünk járt egy olyan tájon, amely felé mi is igyekszünk; és felmutatott egy olyan magasrendű emberséget, amelynek magunkba lényegítése csakis gazdagíthatja hétköznapjainkat. Szerette „a végtelenbe nyúló veszedelmes utakat”, de azt is megmutatta, hogyan lehet mindig a hétköznapok igazságának útján járni. És ezért meríthetünk erőt s tartást az ő „acéllá kalapált életé”-ből. „A nagy vizekre szálltaim egyedül vezettem csónakom zátonyok közt sötét éjszakákon át. De íme mégiscsak megmaradtam és kibontom a zászlót és megterrnéjcenyrítem a földét és fényesítem a csillagokat” (Végletek közt) 478
