Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Bertalan Lajos: Fehértói jegyzet
BERTALAN LAJOS Fehértói jegyzet Faluvég, napjaink múlása Nézem a kertet, mit hagyott meg a szárazság. A kukorica nagyjából rendbejött, végigtapogatok egy tucatnyi fejet, legtöbb megtelt, csak itt-ott foghíjas, érezni a zöld csuhé alatt. A krumplim már nem segített a későnjött eső. Csenevész, apró, egy-egy ibokor alatt alig félmaróklkal. Megette a fene, jegyzi meg apóm, s rábódintok. A nagyjából válogatunk egy kis szatyorral, jó lesz levesnek, s viszünk magunkkal Győrbe, Szombathelyre mutatóba is. Az uborka még neki- iperedett (gondolom a cseperedett mintájára termett ez a szó, talán éppen a mi tóközi tájunkon), de bizony a paradicsom alaposan megkésett, s bár bogyói szép duzzadtak, párosodni csak nem akaródzák legtöbbje. A konyhán, a családi „döntőbizottság” (a távollevők képviseletében és nevében ds) kimondja az ítéletet: savanyúságba vele! Egy kis káposzta lesz. Petrezselyem, sárgarépa, hagyma, bab alig. Szóra sem érdemes. — Pedig mindig hordtam vödörszámra a vizet — mondja apám kicsit restelkedve «- c^k nem volt ölég. Nem ám, mert ekkora hőségre, ilyen tikkasztó szárazságra, mint az 1976. óv nyarán volt, oitlhomiasan szólva az ördög se emlékszik. Apám ugyan sok mindent megélt 85 év alatt, de váltig állítja, hogy a második háború óta ez a mostani a legmakacsabb, legtartósabb szárazság, régebben inkább rövid, guta« ütéses aszály fordult elő. Persze, a bőségesebb öntözésnek apám 85 évén kívül egyéb akadályai is lettek volna. Először is a kút vízállása. Július közepén próbálkoztam én is, kivittem négy-öt vödörrel, kannával a hátsó kertbe a paradicsomra, sárgarépára, paprikára, Zsolti fiam nem győzött a vödrök fülébe csimpaszkodni (ez volt , kétéves élete első igazi falusi kertébnénye), aztán megállt a tudomány: a maradék vízben a kiútfenéfcen álig merült el a vödör, inkább csak féloldaüra billent, s ami benne feljött a láncon, sűrűbb volt, töményebb, mint a közismert zavaros víz... Igaz, más Űj sori házaknál több víz is akadt a kutakban, de azokat tavaly-tavalyélőtt kotorták, míg a miénk maradt és ülepedett, iszaposodéit, töltődött annak rendje szerint. „Nézték a kotrók, de ákadékban volt nekik a két nagy diófaág... Le kellett volna fűrészelnem... Maradtak az ágak meg a kotrás is...” Így a lemondó, szűkszavú magyarázat, amiből vömmel levonjuk a tanulságot: tavaszra „lecsípjük” azt a két ágat, jöhetnek a lóbényi (vagy csornai?) kotrók. Legalább tiszta vizünk legyen bőven. S talán nem volna haszontalan egy hosszú gumicsővezeték 'beiktatása a fcútkáva és a hátsó kert közé. Azt. már csakis a gyerekek kedvéért fontolgatom, hogy valahomnót egy kis kutyát, esetleg birkát is hozhatnánk, mert bizony másfél évtized alatt, az 1959/'60-as (tsz-alapítás óta úgyszólván minden állat kifogyott a háztájiból A 449
