Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Farkas Imre: Föld

vélem. Fölakasztanak, ha nem bírom a 180 káló búzát (beadni. Ne törődj véle, azt mondja, csak terem rajta valami. Hát abban a rossz főidben meg tudtuk úgy termelni a hatvannapos kukoricát, de csak azért, mert amit rendes időben vetettek, mind elfagyott, hogy 1000—1200 forint lett mázsája. Két disznót meg- hizlaltam, 20 süldőt áittelelitettem belőle, és mondom, a lónak egy kanál cukrot, meg egy-egy marok kis abrakot tudtam adni. Na és ebből a termésből fizettem ki azt az adósságot is, amit a házra fölvettem.

— Hát ezért mondom én, hogy nékem mindig szerencsém volt. Az állana tartalékföldekkel, de az emberekkel is. Ha én iákkor nem hallgatok Selléi Béla 'bácsira, nem tudom a házat megvenni. Ezért bízom én a jószívű emberekben. Kérdik sokan, mért teszek én az emberekkel annyi jót? Jó érzés, ha segíteni tudok. De nem is mondhatok rájuk semmi rosszat a létő világon, visiszaténiil a jóságom.

— A rossz esztendő után annyi volt a föld, amennyi csak kellett. Adták, aki csak fogta. Elmentem megint a jó elvtárshoz, hogy kellene egy kis állami tartalék. Elvtárs, az isten áldja meg, annyi a föld, amennyi csak kell. Ott hevernék parlagon, fogjon, amennyivel elbír. Melyiket ahun akarja, örülünk, ha valaki kifogja kisbaszonbérbe. Hogy, hogy nem, de ebben az éviben — már pontosan nem tudom —, de valami 12 kataszteri kincstári földem volt. Három kateszteri lucerna; 180 kiló búzáért kaptam egy kataszteri hold herét! Jöttek az emberek, Séllei Béla bácsi, Ferikém, itt ez a sok jószág, nem adnál egy hold herét? Adok én, bátyám. Magának köszönhetem, hogy házam van a Töhötöm Utcában. (Gazdag utca volt, jómódú emberek lakták. Mondták is, mit keresel te itt? Na nézd! Megdolgoztam én ezért. Éjt nappallá tettünk a feleségemmel. De különösebben nem törődtem velük.) Aztán jött egy sdrorni ember, nagy- családos. Ferikém, nem adnál át ebből a heréből? Egyem a jó szívét, Matyi bátyám, maga is azzal a nagy családdal!... Hogyne adnék. Megosztjuk, ami maradt. Tőle egy hold sima, bevetetlen földet kaptam cserébe, és maradt nekem is egy hold lucerna.

— Na jó, kérem szépen, de akkor megszületett a másik kisgyerek. Hogy, hogy nem — a bábaasszony járt a feleségemhez, mert akkor nem úgy volt ám hogy szülőotthon vagy kórház, idehaza szültek az asszonyok, — a feleségem 'beleesett a gyermekágyi lázba. Itt volt a rengeteg munka. Ekkor is szerződtem cukorrépára. Vergődtünk, ahogy tudtunk. Kocsi helyett kocsi kellett, és hogy megvettük azt a házat, szegények lettünk újra, mint a templom egere. Azért nem panaszkodom, mert 52-ben< kubikus lehettem volna, ha agyonvág az a rossz termés. Na, elég az hozzá, hogy szülés után kéthetes lehetett az asszony ... Hogy az embernek milyen ösztöne van! Nem azért, mintha valaki valamit vezényelne, de van. A feleségem állandó magas lázban feküdt, de nekem dolgozni kellett mennem.

— Akkor is, azon a napon, amikor indultam hazulról, se nem rendült, se nem mozdult. Akkor már újra két lovam volt, kisembereknek lómunkát végeztem, ők meg gyalogmunlkát adtak érte cserébe. Egy napi lómunkóért kétnapd gyalogmunkát. Répát egyeltünk vagy öten-hatan, amikor olyan érzés jött rám, hogy nékem haza kell mennem. Megdobtuk zöld herével a kocsit, mondtam az embereknek, maguk üljenek föl, én gyalog megyek, hátha hamarabb érek. Az erdő mellől, neki torony iránt a falunak, így dél tájban. Bemegyek a konyhába, hát a feleségem már alig szuszog. Nem kérdeztem én senkitől semmit, vettem a hidkiit, elmentem doktorhoz, mondom neki, nem bánom, mibe kerül, de azonnal utalja kórházba a feleségemet, mert borzasztó nagy a baj. Hova akarja?

447