Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 5-6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Pósfai János: Visszapillantó tükör

— Hogyan élnek? — kérdeztem tőlük, miután töviről hegyire átnéztük a házat. Meg kell hagyni, mindegyik szobát szép, modem bútorral rendezték be. Még az „öregek” is rekamién alszanak. Külön szobája van a fiatal párnak, Katalinnak és Tibornak, külön a legényembernek, Árpádnak is.

— Nekünk aztán tényleg nincs okunk panaszra — mondja. — Egyetlen nagy kár, hogy megöregedtünk.

Tudja, hogy ebben nagy a túlzás, hiszen az arcukon, a mozdulataikon, a szemük csillogásán egyáltalán nem látszik a fáradtság! Az elrobogott évek azonban nem hazudnak.

— Tessék elképzelni, két unokánk is van már!

— És nemsokára három lesz — toldja meg a pirulós -arcú Katica.

— Hát a vő hol, merre dolgozik?

— Tibor Szombathelyre jár, az őrségi víztársulatnál dolgozik.

— És nem lenne neki jobb, ha itthon keresne foglalatosságot? — kérdezem.

— Jól keres, öt-hatezer a havi fizetése, mert nehézgépkezelő. Az érettségije megvan, a munka mellett szeretne tovább tanulni.

— Nekik azért már sokkal könnyebb, mint nekünk volt — foglalja össze N. János az elhangzottakat. — Dehát így van ám ez jól, legalább tudjuk, hogy nem veszett kárba a mi sok küszködésünk.

*

Ifjabb N. Jánosék háza nyitja azt az új utcát, amely Répcelak legújabb lakótelepére vezet. Több mint száz családi ház épült itt a „kertek alatt”, a lucerna- földeken. A legtöbbhöz garázs tartozik, s ha most még nem is áll betone a kocsi', -rövid idő múlva az is meglesz.

János feleségének, Mártának, a tsz könyvelőjének fölcsiillan a szeme, amikor sorolni kezdi:

— Miniket az anyósomék is nagyiban segítettek. Volt az udvarban egy gazdasági épület, azt nekünk adták. Közösen lebontottuk, legalább 50 ezer foriinit értékű anyag jött ki -belőle. János hozta a bútort a házasságba, nekem volt 46 ezer forint készpénzem. A férjem 80 ezer forint kamatmentes köksön/t kapott a vállalatától, s ebhez jött a 90 ezer forint OTP-hitel.

— Az egész ház mennyibe került?

— Ügy háromszázezer körüli összegbe.

— Bejárjuk a lakást, falbaktatunk az emeletre, megnézni a szobákat. Az egyik a három közül még nincs (teljesen bebútorozva, de a másik kettő igen. Ifjabb N.-né közben arról beszél, hogy a család tagjain kívül nagyon sokat segítettek a szénsavgyári, szocialista brigádok, mag a futballisták. János ugyanis a csapat egyik erőssége, középhátvéd.

— Garázs van már, hát autót mikor szándékoznak venni?

— Az is vari — derül a csupa-öröm ifjú asszony. — Tessék csak megnézni a mi kis Moszkvicsunkat!

A garázsban csakugyan ott áll a Moszkvics, igaz ugyan, hogy csak lábbal hajtható, ám -a legifjabb J-ános, a kétéves unoka aligha kívánhat szebbet, jobbat.

Közben megérkezik a házba idősebb N. Jánosné, az anyós. Gyakori „vendég”, szinte egyetlen nap sem múlhat el, hogy meg ne nézze az unokáit.

— Boldogok? -— kérdeztem -feleslegesen, hiszen mindkettőjüknek -az arcára van írva, hogy azok.

438