Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kardos László: Keresztény népi tradíciók és népi hitvilág a Bakonyalján
is volt tudománya, hogy az ártó boszorkányokat felfedje. Egy másik boszorkány sütölapátot és szénvonót tett keresztbe az ajtajába, hogy megóvjon valamit. Egy asszony ezt elővigyázatlanul megbolygatta, ezzel aztán olyan betegséget szerzett a nyakára, hogy hóttig fájlalta. Az állatok megrontása, kivált a teheneké volt a csernyei boszorkányok legfőbb praktikája. Már az is boszorkányosság volt, ha valakinek sok tejet adott a tehene, de méginkább. ha idő előtt elapadt. Ha véres lett, akkor biztosan valamelyik rosszindulatú boszor- kányszomszéd-asszony tette. Ezen úgy lehetett segíteni, hogy a rossz tejet azon- nyomban a disznóvályúba kellett önteni és tüskés virgáccsal, bökős galagonyafélével kellett megcsapkodni, tüstént megjelent a boszorkány nagy jajveszé- kelve, ne üssék a tejet, mert akkor őt ütik vele. Ha így sem sikeredett a beteg tehénen segíteni, mindig kéznél volt valami öreg tudós kanász, aki jó pénzért óvó fokhagymát és jótanácsot adott a baja után látó parasztasszonynak; tegyen egy öreg zsétérre 9 szem parazsat, s erre egy gerezd általa adott fokhagymát és füstölje meg vele a tehén tőgyét, sikertelenség esetén ismételje meg még két ízben. Tejrontást hárított el az idejében alkalmazott só is: este mielőtt kiadták a házból a szomszédoknak, mindenkor egy kis sót csippentettek bele. A tejesköcsög átadására is ügyelni kellett: balkézzel és kifordított csuklóval átadott tejesköcsög biztos halálát okozta annak, akinek így nyújtották oda. Esetet is tudtak felhozni a bizonyítására. Megrontja a boszorkány a tojást is. Egy kislány tanúja volt annak, amikor egy boszorkány hírében álló asz- szony a tikásznak tojást akart eladni, de az egyből felismerte, hogy azok egytől egyig boszorkánytojások és földhöz vagdosta őket, való igaz. mindből csupa lógombóc jött elő. — Nyáron aratáskor, ha nagy forgószél támadt, és messze szétszórta a kepéket vagy földig hajlította a nagy fákat, biztos, hogy boszorkány járt arra. Nem is merték a nevét kimondani, csak azt ismételgették: „forró szurok a fenekibe vagy kaszakő a fenekibe”, ettől félt — állítólag — legjobban. Rostatekerés a boszorkány rontás nagy technikája, egész család szerencséjét el lehet vele venni. Még a legtekintélyesebb parasztot is meg lehet vádolni ilyen tudománnyal, ahogyan ez el is hangzott itt a faluban a két világháború között. Mert a legnagyobb szerencse és szerencsétlenség is „csak” boszorkányos erők játéka lehetett a régi Csernyén, teszem azt, ha valakinek a háza épen maradt a két háború közti gyakori falusi tűzeseteknél. — A boszorkányok mindenféle alakot fel tudtak ölteni: egy járókelő egy macskát talált az út közepén s felvette, de azonmód dobta is tovább, mert olyan nehéz volt, hogy nem bírta tartani. Boszorkány volt. Meg is szólalt, „szerencséd volt hogy eldóbtál..és vissza kellett vinnie oda, ahonnan fölszedte. — A templomban jámbor ájtatos asszonyok képében ültek a boszorkányok, de meg lehetett őket ismerni, mert valójában „az oltárnak háttal ültek”. Csernyei szóhasználat ma is: „háttal ül az oltárnak”, azaz boszorkány. — A boszorkányokat meg is lehetett regulázni a két kovácslegény történetének tanúsága szerint: egy kovácslegénynek minden éjjel „vinnie kellett” egy boszorkányt, olyannyira, hogy egész belesoványodott és belebetegedett. A társa segített rajta, ágyat cseréltek és a cserében gyanútlan boszorkányt azonmód megfogták és megpatkolták. Másnap derült ki, hogy a gazdasszony volt a boszorkány, kezén-ilábán meglelték a patkók és patkószegek nyomát. — Egy másik boszorkány kecske képében futkosott a gádoron az egyik karácsony este és mekegett be az ablakon, mígnem a gazda botjával jól el nem verte és el nem kergette. Másnap tudta meg a buzgó férj, hogy felesége volt a kecskeboszorkány, amint annak testén felfedte a furkósbot nyomait. A 35
