Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 5-6. szám - Becht Rezső: A dió dícsérete
Efféle gondoláitok csak úgy mellékesem támadnak a tenyéren nyugvó dió szemlélése közben, mert magának a diónak szépsége és célszerűsége mint esztétikai élvezet magába gyűjti a csaipongó gondoláitokat. A dió formája a természet leghármónifcusiabb formájának, a gömbnek kissé meginyújtott változata. Ez adja hibátlan zártságát, egységét és biztosítja a belsejében rejlő mag védettségét. Nincs az az emberi vagy állati anya, aki jobban gondoskodhatna méhe gyümölcslének biztonságáról, mint a dió anyja, a diófa. A megtermékenyülés után a dióetmlbrió keserű ízű, vastag, zöld vódőbuirkot kiap. Ebben fejlődik, elzárva a külvilág veszedelmeitől, éppúgy, mint a magzat az lanyaméh burkában. A legtöbb kártevő számára élvezhetetlen zöld burok csupán ideiglenes védelem. Belül, a gyenge máig körül már épül a későbbi viszontagságok ellen oltalmazó tulajdonképpeni bástyafal — a dió csonthéja. Ez a csonthéj a dió esztétikai és 'technikai bravúrja. Októberben, amikor betelt az idő és a zöld burkot a belső erők feszegetik, repeszták és végül felpattantj ák, akkor a már csontkeményre érett dióhéj és benne az új életet őrző dióból — a mag, elhagyja rejtőkét és szőke csodálkozással kipereg az őszi napfénybe. Ott hevernék immár a feketére aszott külső védőburok roncsai között a földön., a nagy kaland — az élet kezdetén. Páncéljuk világít a harmatos fű közül és valamennyien bizalommal tekintenek a jövőbe, hisz páncéljuk két fele olyan pontosan és megbonthatatlanul illeszkedik egymáshoz a kidudorodó borda mentén, hogy tanulhatnának tőle még a svájci precíziós órák mesterműszerészei is. Maga a dióház felülete finom fény- és árnyjátékokra -alkalmas, művészien elosztott dudorok és gödröcskék ötvösművű hálózata. Az emberi agyra emlékeztet ebben., de abban is rokon vele, hogy gyakran cipősarokkal tipornak rá, hogy megtalálják a zamatos magot, illetve erőszakkal behatolhassanak és feltárhassák az agy rejtett gondolatait. A kibontott friss dió még inkább olyan, mint az emberi agy titokzatos te- kervényrendszere, a giiruso-k világa,, amelyben a lét bölcsessége Vagy felfoghatat- iansága erjed, míg itt a dió fejlődésiének lehetősége halmozódik. Négy szimmetrikus gerezd, sárga, erezett hártyába — mintegy -agykéregbe — burkolt hófehér, szűzi létanyag, komprimált élet, a lehetőségek tárháza, a csodák kompendiuma. Ahogy az emberi agy bölcsőjévé válhat egy világot megváltó vagy sarkából kiforgató gondolatnak, úgy a dióból selymesein -csillogó húsából terebélyes, több emelet magas diófia fejlődhet, amely sok évtizeden át az új diók, új életkezdések százezreit -adja, de lehet belőle •— és ez a lehetőségek elsöprő többsége — profán táplálék, ember-, mókus- és kukiaeeledel, dióstorta vagy diósbeigli. Ez a kettős rendeltetés a természet rendje. A tyúktojásban benn rejtőzik a jövő kakasa, de a jövő rántottcsirkéje is, a borjúban a pirított borjúmáj és a hagymás rostélyos, a búzaszemben a ringó búzamező és a sóskifli, tehát a dió saját életének folytatása csakúgy, mint idegen életek fenntartásának szolgálata. És még valami ered ebből -a tenyéren nyugvó -diából: egy gondolatsor, -amely a di őszem harmonikus sízépsógéből kiindulva, a fa anyai gondoskodásán át eljut a gyümölcs csomagolástechnikai mesterműviéiig, és ezen a ponton elkalandoz az egyéb gyümölcsfajták szeltemeenélnszallernesiebíb propagandafogáisaihoz: az alma és a körte csábító gyümöLcshiúsáig, a barackok és egyéb csonthéjúak iin- gyenreklámig — az illatos, ízes, nedvdús külső rétegéig, a szőlő bort termő bogyójába ágyazott -magokig, mindazokig la raff imáit fogásokig, amelyekkel az anyafa biztosítja a „minden dolgok mértékének”, az embernek érdeklődését a 403
