Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 4. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Leskó László: Szabadesés

járt. A lánya miatta nem lehetett boldog! Merthogy nem hagyta cselédhez menni. Nem illett az. Meg az anyósomnak is tetszett a legény...

— Én tartsam el az anyámat?! Egy lyukas garast sem adott soha! A földet meg, hogy békén hagyjanak; a testvérbátyám az államra íratta. így is lecsukták két hétre. Amikor kuláklistára kerültünk, én jártam ki, hogy legalább vászonnemű visszakerüljön. Vissza is adták, de az anyám rögtön elzárta előlünk még a lerakóruhát is.

— A mi házasságunkból lett gyerek, öt! — panaszkodik és dicsekszik egyszerre a meny. — Az anyósom nem vett nekik egy zacskó kandiszcukrot sem, úgy nevelődtek föl. Az uram, amikor már halálos beteg volt, eltiltotta az anyját az ágyától. Mert az anyósom még a kórház kapujában is azt kátozta, hogy a fia pénzzel tartozik neki.

— Az anyám csendőrrel kísértette a falu népét ingyenmunkába a kétszáz holdra, amikor a háború volt. Semmi bért nem fizetett.

Az öregasszony ütne, ha tudna.

— Papíron van: az elöljáróság rendelte el, hogy amelyik házból hiányzik a férfi, ott közösen kell learatni, te rosszéletű boszorkány! Igenis, tíz métermázsa rozzsal fizettem! Ha kézen-közön eltűnt, nem az én bűnöm.

Az élettárs tutyimutyi — passzívan hallgat. A faluban úgy mondják; jó szolga ma is, semmi egyéb.

Néhány évig, immel-ámmal dolgozgattak a tsz-ben, majd ilyen-olyan bajjal járadékosok lettek, hogy művelhessék a háztájit, néhány holdat hozzávásárolva. A falu kiközösítette őket.

Az öregasszony férje után a családot — fricska a véletlentől? — Embernek hívják .. . !

*

Kit, kit értéke szerinti mértékben szánjunk.

343