Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 1. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kardos László: Keresztény népi tradíciók és népi hitvilág a Bakonyalján
díszítés szokásainak átalakulásában és elhagyásában, és így tovább. A kisszámú hivő asszony és leánykollektíva még ünnepi és szentelt otthonának érzi a templomot, erőfeszítéseket tesz a régi egyházi fények fenntartására, de az átlag egyháztag az utcán harangozáskor már nem veszi le a kalapját, nem vet keresztet — ha katolikus — s nem köszön dicsértessékkel. A hagyományos hang, a gesztusok, a templom megszenteltsége iránti respektu.s a fiatal- és középkorúaknái, kivált a férfiaknál kétségtelenül a közönyösség irányában változott. A fiatalságnak a templomból való kikopásával lehet magyarázni az olyan szokásnak a megszűnését is mint — teszem azt — a templom hagyományos takarítása. Régen ennek kimódolt formája volt, e célra a nagyobb lányokat osztották be, akik kis táblácskákat köröztek egymás között, s akihez a tábla került, az lett a soros takarító. Ma a harangozó takarít s az oltárt a kántorné a lányával tisztogatja — díszíti. A keresztény vallási tradíciók és részben már a néphit világába tartozó hagyományok jellegét, mérvét és mai érvényét érzékeltetik a számunkra a naptári év rendjéhez kötött vagy attól függetlenül felbukkanó bakonycsernyei vallási szokások, ünnepi rítusok, időjósló, párválasztó, gyógyászati stb. hiedelmek, mitikus képzettnek. Jórészük ma már puszta emléke egy félévszázada még minden bizonnyal eleven szakrális világnak, amely alkatrésze volt az akkori keresztény vallásosságnak vagy legalábbis békésen megfért vele. Kis részüknek maiglan motiváló — ha mégoly szerény — szerepe van a keresztény hivők, de minden bizonnyal a vallástalanok életében is. A keresztény hívőkre való hivatkozás különben onnan van, hogy a jelen hagyománygyűjtemény adatközlői kivétel nélkül aktív vallásos emberek, sőt azoknak reprezentatívon hivő egyedei, majd kizárólagosan középkorú és idősebb asszonyok. Evangélikus községről lévén szó — október 31-ikét, a reformáció ünnepét régen a nagy emlékünnepnek kijáró külsőségekkel ülték meg a helybeli protestánsok. Luther Márton személye a helyi ev. köztudatban ma is előkelő helyet foglal el, főleg a felnőtt generáció körében. A fiatalok előtt azonban a megváltozott viszonyok folytán egyre inkább az ismeretlenség homályába vész az ünneppel egyetemben. Az emlékünnep megölésének mai méretei még az egykori ev. község régi tekintélyét idézik. A halottak napja a vallásos és vallástalan lakosság közös emlékünnepe, a helyi halott- és temetőkultusz egyetlen demonstratív alkalma, itt is ekkor, ill. előtte való nap díszítik fel a temetőt. Az évközi sírápolás csak alkalmi, vasárnap délutánokra szorítkozik; újabban jobban gondozzák a sírokat az evangélikusok körében is, a múlthoz képest több a díszes sírkő, amelyeket egyházi segédlettel szentelnek fel. A temetőkultuszban a katolikus és ev. hivők ma egyenlő színvonalat tartanak. A szekta-egyházak tagjai közül jobbadéra csak a pünkösd-hivők gondozzák hozzátartozóik sírját. A novemberi jeles napok jórészt az időjárás-jóslással kapcsolatban maradtak meg a ccernyeiek emlékezetében. „A Márton-napi (nov. 11.) lúd a jégen, karácsonykor sárban jár”; márciusban olyan idő lesz, mint Mártonkor: ,,ha tisztában megy le a nap, kemény, ha fellegekben, lágy tél lesz”. A Márton napi esőt követő fagy elviszi a termést. „Ha Erzsébet (nov. 19.) megrázza pendelyét, leesik az első hó.” „Ha esik, lágy tél lész.” ,,Ha Katalin (nov. 2ö.) kopog, karácsony locsog” és viszont. Ha András nap (nov. 30.) estéjén teletöltött üvegből reggelre magától kicsordul a víz, akkor nedves, különben száraz esztendő iesz. A Katalinkor lopott akác- vagy jázminágnak a férjhezmenássel kapcsolatban van jósló szerepe. Egy változat szerint úgy, ha vízbeteszik cs kivirágzik. 27
