Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 3. szám - TANULMÁNY - Gál István: Békássy Ferenc a magyar és az angol irodalomban

— Most, ágat súrol meztelen faág,

S a pállott fűbe feltúrt hant vegyül: —

Hűs tavaszon, virágos Ifjúság,

Meleg sugártól jaj, nem lelkesül.

Már az első világháború kitörése után írta halálsejtelmekkel teli versei közt ezt a Radnóti kései verseire emlékeztető jóslatát:

A vadszőlőlevél ma vérpiros,

Az erdő hullott lombtól kárpitos,

A föld is könnyez minden reggelen;

Dermedt a lélek, mely már nem terem.

De hidegen fúj az őszi szél...

De sűrűén hull a falevél.

De véres az északi nagy csatatér!

Learattuk itt a termést rég;

Mikor lesz ott aratás elég?

Arató katonák?

Mikor lesz elég?

S ez a nagy új idő Olyan, mint a régi,

Akik akkor elhulltak,

A nevüket azoknak Most már ki kérdi?

Angol barátai közül Woolfék 1925-ben kiadták angolul írt verseit. Ez a kötet azonban magyar közkönyvtárakban nem fordul elő. Babits könyvtárában volt belőle példány, de ő sem ismertette, vagy adta ki ismertetésre. Pedig a kötet terjedelemre és java darabjával nemcsak a magyar-angol, hanem a magyar-ju- goszláv barátságnak is szép dokumentuma. Ehhez írta gyik diákköri barátja, a későbbi kiváló kritikus és szerkesztő F. L. Lucas a következő előszót:

„Barátai nem fogják elfelejteni szeretetreméltó tulajdonságait... Jellemének egyedülálló és lenyűgöző vonása volt az a tehetsége, amit versei nehezen mutatnak, bár aforizmái részben tükröznek, hogy egyidőben merüljön önmagába és álljon helyt kifelé. Intenzíven élt a pillanatnak: de ő maga nagyabb volt, mint a pillanat és mindig átlátott azon, hogyan illeszkedik az élet keretébe és a múlt milyen részévé válik mindabban, ami be fog következni. Cambridge intellektuális keleti szele megkeményítette, de sosem tette rabbá. Ügy látszott, szerepét az életben bölcsen játszotta, minden zavar nélkül, keresztüllátva a dolgokon, de nem hárítva azokat félre, mint értékteleneket. Ebben a könyvben valójának csupán sápadt árnyéka imbolyog; de mindenki, aki ismerte őt és némelyek, akik nem is ismerték, bizonyára örülnek ennek a megemlékezésnek.”19

252