Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Békés Sándor: Egy barbár élete (elbeszélés)

V. ELLENDRUKKEREK? Amikor június 25-én, délután 2 óra után néhány perccel az összegyűlt párt-, tömegszervezeti és gazdasági vezetők körülveszik Molnárt és társait, hogy gra­tuláljanak, mindenki úgy érzi: maga is részes a győzelemben. Pedig... Nézzük először a korabeli lapokat. Üj Komló; 1952 júniusa. „Az első nap eredményei és tapasztalatai komoly erőfeszítésekről, lendületes harcról, de ugyanakkor a még fennálló hiányosságokról tanúskodnak, sőt nem egy esetben nemtörődömség is tapasztalható .. „Miért nem tudja teljesíteni Kossuth-akna a tervét?” „Műszaki dolgozóink véleménye szerint eddigi lemaradásunk egyik oka az, hogy körülbelül 400 dolgozó hiányzik a szükséges létszámból. Ezen azonban se­gíteni lehetne azzal, hogy a műszaki vezetők gondosabban oldanák meg az egyes munkahelyek telepítését és nem telepítenének szakképzett vájárokat csúszda mellé szenet turkálni... Az egyes üzemek vezetősége például a többszöri figyel­meztetés ellenére sem igyekezett eltávolítani a VI. szinti 3-as csapat csapásából és a főszállító folyosóról a térdig érő vizet. Pedig ez felmarja a dolgozók lábát, s így kénytelenek hosszú időre betegállományba menni.. Szabad Nép; 1952 júliusa „Nagyobb gondot a 100 méteres mozgalom kiszélesítésére és támogatására ... A két hónappal ezelőtt elindított 100 méteres mozgalom a kezdeti nehézségek és az új ellen való idegenkedés legyőzése után komoly méretekben kiszélesedett. Már ez első hónapokban komoly sikerek bizonyították, hogy a 100 folyóméter egy havi kihajtásáért indított harc valóra váltható, sőt túl is szárnyalható ,. Vajon megtettek-e mindent a műszaki vezetők, hogy a dolgozók az adott szavuk­nak eleget tehessenek? Átérzik-e azt, hogy a dolgozók vállalásaiért ők is felelő­sek? A szakszervezeti bizottság megtett-e minden tőle telhetőt abban az irányban, hogy ellenőrizze a fogadalom teljesítését? Az elért eredmények és a dolgozók véleménye az ellenkezőjét bizonyítják .. Nincs csille, alacsony a sűrített levegő nyomása, bedöglik a rakodógép, meg­oldatlan az alkatrészek utánpótlása. A brigád néha már úgy érzi: ellenük drukkolnak. Vagy ez csak szubjektív lát­szat? Gallusz József, aki akkor a városi DISZ-bizottság titkára volt, Molnár István barátja, közvetlen felettese és a kísérlet, a 100 méteres mozgalom egyik leglelke­sebb támogatója, ma a komlói városi pártbizottság első titkára. Egy kis szervezés, s egymással szemben ül a két régi harcostárs. Percek múlnak el, s csak egymás kezét rázzák, egymás vállát ütögetik... — Nagymányoki vagyok, bányászgyerek... Tolnában voltam DISZ-megyetit- kár, amikor a DISZ Központi Vezetősége védnökséget vállalt Komló építése fe­lett, s megszervezték a városi bizottságot. A mostani úttörőházban volt a párt- és a DISZ-bizottság. Kökönyösben folyt akkor a nagy építkezés — városépítés igazi tervek nélkül. De nem volt sokkal jobb a helyzet a mélyben sem. Szén kellett volna sok, minden áron, de nem voltak meg a szénhez vezető utak.. A párt központi vezetése azt a feladatot adta, hogy 1954-re érjük el az 500 vagonos ter­melési szintet, 1953-ban már adjunk 300—350 vagon szenet, de ehhez 10 ezer folyóméter feltáróvágat kellett volna. És a feltárás a mi gyenge oldalunk volt. 28—30 méter volt a havi átlag. A jobb csapatok ha elérték a 40—45 folyómé­224

Next

/
Oldalképek
Tartalom