Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 2. szám - SZEMLE - Bessenyei György: "Kimondani a magány szégyenét"
Ebből a lírai szemléletből magától érthetődően következik, hogy köznapi események, történések, tájak, tények alig kapnak benne helyet. (Művész példa- képeihez-tbarátaihoz írott versei is csak tárgyukban, de nem szemléletükben különböznek.) Nem a kézzel fogható tárgy, hanem a fogalmiság kerül így előtérbe. A költő „képzetnek állít szobrot”, testté tornássza a fogalmat”, s „szavakból épít sátrat”. De ez a fogalmi világ nem a valóságtól elfelé halad, nem annak ellenére épül fel, hanem éppen ellenkezőleg, az elvontból halad a konkrét felé. Épp úgy, mint ahogy tragikus magánya sem „példa”, hanem az emberi kapcsolatok hiányának elviselhetetlenségét mutatja félreérthetetlen egyértelműséggel. Petőfi csupa mozgással jelenítette meg a téli puszta élettelen dermedtségét. Itt az alig elviselhető fájdalom, a kitaszított reménytelenség, a dacos hűség jelzi negatívumként az életnék értelmet adó egymásrautaltság nélkülözhetetlenségét. Mi ezt látjuk értéknek, s nem hozzuk fel ,,mentség”-nek a szerző —• különben szintén sikerült — szatirikus verseit, mint „közérdeküb- beket”. (!). Az értelmes, a teljes élet vágya szólal itt meg, s a hang tragikussága jobban mutatja nélkülözhetetlenségét, szükségességét, mint sok „családi idill”-t verkliző üresség. Nem szokás, de azt hiszem, feltétlen meg kell tennünk, hogy köszönetét mondjunk Németh Zsuzsának a kötet lényegét oly remekül megjelenítő — két egymást el nem érő emberi kezet ábrázoló — borítójáért. (Magvető) BESSENYEI GYÖRGY Szurcsik János: Temetés 177
