Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 2. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Heitler László: Kiállítási jegyzetek
újabbak artisztikus hatásával. Különös vegyület, mely sem egyik, sem másik már, hanem új, egyéni. A vizsgálódást, melyet sokszor szinte a képekbe ütköztetett orral végeztem buzgalommal, folytassuk pár lépésnyi távolságból. Innét az elemek már jeliekké rendeződnek. Jelekké? — itt álljunk meg! Jeleiket látunk eredeti meg- formálásban például Korniiss Dezső és Bálint Endre festményein; — felületesebb szemléletre Vértesi a tanítványaik, pontosabban: a szentendrei iskola követői közé soroltatik. Nem alaptalanul, hiszen a festő maga is vallja a kötődést, egyik képe még címében is egyenesen Szentendre előtti hódolatát fejezi ki. Vértesi — eltérően például a motívumait jellé egyszerűsítő Bálinttól — csoportokat, tömegeket, formákkal benépesítő tereket komponál. Néhol felsejlik valamilyen jelenet szereplőkkel, de ha nem érződik is, az mindenképpen jellemző képeire, hogy emberi kapcsolatokat asszociálunk a láttukra. Vértesi Péter: Vízpart A Jelt adó a zöldek és kékek közt villanó sárgáival és pirosaival valóban az üzenet megérkezésének örömét fejezi ki. Ki és mire adja a jelet? — eldönteni ránk bízatott. Az elhagyók című szinte ellentéte az előbbinek: tüzes izzású háztömböt(?) elhagyó sejtelmes figurák, a fölöttük lebegő alakok (szellemei a háznak?) bizonytalanná, nyugtalanná teszik a nézőt. Igen szerencsés a Vándorok védőszelleme című festmény kompozíciója és színvilága. Szabadon lengő drapériák (?) s a belőlük kibomiló figurák sötét háttérből lépnek elő, ugyanakkor — az erőteljes téréreztetés mellett — a síkban maradnak, formai feszül-tis|éget keltve. A hideg színek uralkodnak a Kettőnk utazásai című, kompozíciójával ikonokra emlékeztető nagy táblán, mely jó példa a szentendrei hagyomány által művelt változatára. A Ketten című, anyát és gyermekét ábrázoló festmény szépen mutatja a grafikákéhoz hasonló nemes 168
