Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)

1976 / 2. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kulcsár János: A kaszagyártól kaptak villanyégőt

falak megrepedtek, a mennyezetek megsüllyedtek, egyetlen ép ablak sem maradt, a főépületet három tüzérségi találat érte. A felszabadulás után viszont a szovjet parancsnok legelső parancsa úgy szólt, hogy az iskolákban haladéktalanul kezdjék meg a tanítást. Betű szerint értelmezték: két héten át az udvaron tanítottak, míg be nem juthattak saját épületükbe. Mert közben még a pincéből is el kellett távolítani az egymásra halmozott holttesteket. Még arra is futotta a nekibuzdulásból, hogy „átnevelő tanfolyamot” szervezzenek az iskola pedagógusai számára, csoportosan. Előadók: a kommunista párt helyi titkára, a tiszti- főorvos, az iskolaszanatórium felügyelője, a nemzeti bizottság elnöke .. .

S hogy a szellem mögött a test kultúrája se szenvedjen mellőzést: a július 14-i évzárón barátságos labdarúgó-mérkőzés a szülők és a tanárok között. Az eredmény: 1:1 arányú, igazságos döntetlen.

— Hodászi elvtárs! Kinek jutott eszébe a dolgozók iskolájának az ötlete?

— Ügy gondolom, maguknak a dolgozóknak. Higgye el, itt mindenki tanulni akart. Annyi bizonyos, hogy amikor 1945 novemberében megjelent a híres 15 130/1945. M. E. kormányrendelet, itt már hónapok óta folyt a felnőttek tanítása az esti tanfolyamokon, előkészítőkön. Jellemző, hogy a résztvevők már ezeket a tanfolyamokat is nagy büszkén „munkás-gimnáziumnak” nevezték. Szervezetileg talán mégis azzal kezdődött, hogy iskolánk akkori igazgatója kezdeményezte, hogy indítsunk gimnáziumi előkészítőket szegény sorsú, de jó eszű munkás- és parasztgyerekek számára. Innen már csak egy lépés volt a felnőttek ügye. Ezt meg, ha jól emlékszem, konkrétan a szakszervezetünk elnöke javasolta, aki a helyi nemzeti bizottság elnöke is volt egy személyben, s igen jól tudta, hogy mit szeretnének az emberek.

1946 februárjának végén a szombathelyi tankerületi főigazgató utólagos (!) engedélyével vizsgáztak a két első tanulócsoport résztvevői. Tizenöten a gimnázium I—II. osztályának anyagából tettek vizsgát, s nyertek felvételt a Dolgozók Gimnáziuma III. osztályába. Tizenketten a polgári iskola IV. osztályának és a gimnázium IV. osztályának anyagából tettek különbözeti vizsgát, így aztán — az iskola évkönyvének megfogalmazása szerint — a Dolgozók Gimnáziumának III. osztálya és a reális tagozatú V. osztálya 15—15 tanulóval megnyílt.

Március 4-én tartották az ünnepélyes megnyitót, énekkel, szavalattal, s természetesen ünnepi beszéddel, amelyet Hegedűs László, a kommunista párt akkori, járási titkára tartott. A tagozat vezetésével ekkor bízták meg hivatalosan is Hodászi Edét. Még aznap megtartották az alakuló értekezletet, március 5-én pedig már „rendes tanítási nap” volt. Nem egészen egy hónappal később kihelyezett tagozatuk indult Körmenden, ahol addig semmiféle gimnázium nem működött, a rendes korú diákok számára sem.

Alkalmi szekéren, kerékpáron, gyalog jártak be a környékről a vásott ruhájú, öreg diákok, többségükben korgó gyomorral, napi keserves munka után. Kenyérkereső foglalkozásuk szerint minden akadt közöttük: mezőgazdasági munkás, géplakatos, rendőr, községi írnok, még kefekötő is. Csak módos ember nem .találtatott.

S a tanárok? Azok hogyan éltek? Feleljen rá egy korabeli feljegyzés:

„Amikor valamelyes pénzt kaptak, az is csak valamivel volt több a semminél, mivel a rakéta-szerű pénzromlás miatt akármilyen összeg is elértéktelenedik nyolc-tíz napra, mire ideérkezik a számfejtés után. Ha tehát eredményesen dolgozik a tanári kar, az még csak kapcsolatba sem hozható az óradíjakkal. Dolgozunk, mert a pedagógus munkája lelki építő munka, és csak addig van értelme, míg az alkotó lélek kapcsolódik az épülni kívánó lélekkel. Iskolánkban tanárok

131