Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 2. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kulcsár János: A kaszagyártól kaptak villanyégőt
szülőföldünk KULCSÁR JÁNOS A kaszagyártól kaptak villanyégőt A 30 éves szentgotthárdi munkás gimnáziumról Szentgotthárd ritkán hallat magáról az ország színe előtt. Talán csak didergős, téli reggeleken figyel fel a rádióhallgató a körzeti időjárás-jelentésre: lám, megint Szentgotthárd az ország leghidegebb pontja. A városnak is beillő nagyközségre makacsul megújuló rohamokkal zúdul a jeges szél ősztől tavaszig a stájer hegyekből. Egyébként csöndes vidék ez a legnyugatibb végeken, három államhatár találkozási pontján. Attól fogva, hogy Rábafüzesnél balra kanyarodik kocsink alatt az út, akár a kavicsot is áthajíthatnánk osztrák földre, csakhát nem tesszük; vetettünk egymásra épp elég követ évszázadokon át. 1664. augusztus 1-én itt vívta híres-nevezetes csatáját a törökkel Monte- cuccoli Raimund császári tábornagy, a német birodalom hercege, megvetvén győzelmével a nem kevésbé hírhedt vasvári béke alapját, meghagyva az ellenség kezén a hódításokat, prédául lökve a szultánnak Erdélyt, s talán már köszörülve is a pallóst, amellyel majd Zrínyinek és Frangepánnak Bécsújhelyen feje vétetik. 1945. április 4-én Magyarország számára itt ért véget a második világháború. A parányi Nemesmedves, a felszabadulás szimbóluma, a közelben fészkel az erdős-virágos lankák ölében. Falunak alig falu már; zarándokhely inkább, a szabadság áhítatának gyűjtő fókusza. Mire a csillagos hadak Szentgotthárdig értek, az ország szerencsésebb tájain már lendületesen folyt a társadalmi és politikai átalakulás, megindult a termelés az üzemekben, osztották a földet a falvakban, s a mozgékonyabb ja szántott- vetett is már az új parcellákon. Ez a környék kissé „időzavarba” került egy olyan történelmi helyzetben, amikor a napok esztendőket értek, s százados törvényt, törvénytelenséget adott át a feledésnek egy-egy tollvonás. Századok? A nyakas szentgotthárdiak éppen hatszáz évvel korábban lázadtak fel a jogaikat nyirbáló, javaikat elhurcoló, házaikat felgyújtató, asszonyaikat, lányaikat becstelenítő apát ellen. Stájer zsoldosait elűzték, az apáttal rövid úton végeztek. A Szentgotthárd környéki falvak „lázadás keménységében és makacsságban megátolkodott, gonosz lelkületű” parasztjainak ügye az országbíró ítélőszéke előtt végződött, ahol is „fejvesztésre és összes vagyonuk elkobzására” ítélték őket. Leszármazottaik sem bizonyultak kevésbé „megátalkodottaknak”, a kései unokák pedig kereken hat évszázad múlva mindent meg akartak oldani egyszerre, amikor bekerültek a jog sáncai közé. Gyakorolni a hatalmat, művelni a földet, szerszámot kovácsolni a Kaszagyárban, s mindezek mellett — tanulni is. Igen, felnőtt fejjel, azonnal be akartak ülni az iskolapadokba, holott egy rend jó ruhájuk, de még betevő falatjuk sem volt. Valami csalhatatlan ösztönnel érezték, hogy anélkül kisebb gyümölcsöt hoz majd a munka, s tán még a hatalom is csorbul. 129
