Életünk, 1976 (14. évfolyam, 1-6. szám)
1976 / 2. szám - Farkas Imre: Hétvég (elbeszélés)
— Bárány ez, .hiszen!-— Kutya .azért — nevet a gazda. — Kerüljünk beljebb! De már ott igyekszik a nyomában kétfelőli csókra, szoros ölelésre nyílva Annus néném kövéren, szemüvegesen, hosszú keskeny borítékkal a kezében. A fején parasztosan kötött ünnepi fejkendő. •— Kutyánál sosem lehet tudni. Négyhónapos, oszt máris megríkatott. Jön be reggel az udvarról Anitái bátyád, bogy sehol a Fickó. Nemrég három is volt most egy se? Eredj, keresd mán! Indul a temető irányába, amerre sétáltatni szokta, de nagyon sdká kerül elő. Én meg csak szaladgálok hátra, előre. Nem elég, hogy kutya nincs, még ez az ember is elkódorog. Csöngetnek. Hát, ahogy nyújtja a postás a levelet, ki furakszik be mellette, mint Fickó. — Odabent is elmondhatod — nyitja a konyhaajtót szemrehányóan Antal bátyám. — Persze; hogy el. De látod, gyerekem, annyi orvosságot szedek, hogy mán az eszem sincs a helyéin. Befele, befele! — Csak nem Eta küldte, nézek a borítékra, miközben Annus néném sebtében letakarítja az asztalt, Antal bátyám pedig egy sörösüveg kupakjának esik a bicska bőrlyukasztójával. — Az bizony. Az én Csöppöm. Drágaságom. De nem is maradók én ebben a faluban — és mér törülgeti is a kötényével a szemét. — Eladunk mindent és megyünk utána. Ugye? — néz Antal bácsira könyörögve. — Jól van, jól. De olvassuk már azt a levelet!-—• Olvasd te, gyermekem! — nyújtja Annus néni a borítékot, — Úgyis csak feliből, harmadából tudtam átböngészni. Elfogódottan nyitom szét az apróbetűs írógéppel telerótt oldalakat, és egy sötét kis albérlet jut eszembe. Katonaként, szabadságon jártam otthon. Visz- szaindulásom előtt Annus néni csomagot bízott rám. Szegeden átutazva adjam át Etának. Hosszas keresgélés után egy Boldogasszony sugárúti előszobában találtam meg. Pongyolában üldögélt az ágya szélén, éppen nem a legrózsásabb kedvében. Együltő helyéből ugrott a nyakamba, s amikor az ágyra huppantam, ügyesen meglovalt. — Te, kutya! — Puff, puff. — Te, kutya! — püfölte a mellem. -—■ Ügy örülök neked, de úúúgy, hogy bele kell dögleni! Vastag hangon sírni kezdett. Nagy, szürke szeméből megindult a könny, s az álláról szaporán hullott felálló, hegyes mellei közé. — Megbolondultál? — Kicsaptak! —• bőgte nagyon keservesen. — Kirúgtak azok a csámpás apácák. Nem is tudom, mi lesz, ha otthon megtudják. Vigyél magaddal! — pi- tyeregte. Később meg, amikor lassú, hullámzó búgássá szelídült a sírása, még mindig azt hajtogatta, hogy világgá megy, de ekkor már nevetni is tudott! „Drága Szüleim! Megjártam Bermudát. Kampósbot alakú és 365 szigetből áll, talán, hogy az év minden napjára jusson belőle egy. Vulkáni alapra korállok építették. Az időjárás fél-trópusi: a fürdőruha nem szárad ki másnapra, s a nylon holmik tapadnak. Az ottaniak főleg vászont hordanak. Híresek a Bermuda-shor- tok, ingek, de este 6 után nyakkendő, ruha járja. Építkezésre főleg mészkövet használnák, rózsaszín, fehér, világoszöld és halványszürke házak váltakoznak zöld pálmaligetekkel. Rengeteg a virág! A tenger gyönyörű tiszta, almazöldeskék, sekély. Régen a hajósok réme volt, a zátonyok miatt. A 45 ezer lakos 120
