Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - Simonyi Imre: A gyulai vár (vers)
SIMONYIIMRE A gyulai vár í. Nem hősök élnek itt, de emberek, hatévszázadnyi elmúltak tövén — — Feladnak tarthatatlan elveket s megszállja őket kétely meg remény. „Hadiszerencse” — vallották az ősök—- s pisztolyt poroztak, megfenték a pengét... — A bástyán túl új módi előőrsök hajnal óta vágják az árpa rendjét — három kaszás ... — És csurran a verejték — egymásért, s nem egymást hogy elveszejtsék — hol vér folyt egykor — ama földeken ... Az alkony pedig úgy borul e tájra — erő s erőszak példázatára — miként jelenre a történelem. 2. Ez volt hát „Magyarország” ... S aki „védte” — a fasoriak: húsz utcakölyök... S az „ősellenség”: — Galbácskert és vidéke — nyomult a Kőrös bokrai között. A fasoriak... — Drága lelkeim! Hadd vallják itt a, hősi múlt tövén: —• őrzöm emberhez méltó elveim, bár megszállt olykor kétely meg remény. Ma már tudom, annyi volt a valóság, amennyit ábrándozni volt erő; hogy mégis csak legyűröm Bukva Jóskát 526 majd egy napon. — Te hold, vén felkelő; ábrándonként fogyott el a valóság, — így lettem férfiként legyőzhető. —
