Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 4. szám - Pósfai H. János: Ha majd felépül az ország

PÓSFAI H. JÁNOS

Ha majd felépül az ország

A nyerstej-szagú levegőbe belekavart a déli szél. A fűcsomók levelei összeverődtek, a barakkok keskeny kéménye között meglengett a füst, aztán szétoszlott a semmibe. Álmos, örömtelen napnak indult ez is, mint általában a hétfők. A barakkban kihűltek a falak, hiába izzott vörösen a vaskályha, meglátszott a leheletük odabenn. A bejáró ruhát felaggatták a deszkából tákolt hevederekre, fázósan húzták magukra az olajfoltos, rozsdától vörös overallt. Iski nagykockás piros ingén elfakultak az eredeti színek, hónapok óta nem mosta, csak ráhúzta a tiszta atlétaingre. A pesti albérlet szigorú törvények közé kényszerítette: egy keskeny szoba, heti kétszeri fürdés, korai villanyoltás... Az öreglány kiteszi a szűrét, ha beállít egy ilyen mocsokkal. Az ing beitta a sokhetes izzadtságot, ettől állandóan úgy érezte, mintha nedves lenne. Amikor magára húzta, a hideg megcsiklandozta a nyakát.

Mitik keki színű inget fogott be a melóba. Szombatonként hazavitte, hétfőn érezni lehetett rajta a mosópor szagát. Az arcát mindennap frissen borotválta, a mosópor szaga egybevegyült a Pitralon fanyar illatával.

Boros lépett be a keskeny ajtón.

— Ha nem zavarom az urakat, hadd kérdezzem meg, ki pakolt el szombaton?

— Én, miért? — egyenesedett fel az öltözködésből a szőke Mitik.

— A menetvágót ott méltóztatott hagyni a kenderkóc között.

—- Hülye vagy — mondta a fiú.

— Lehet, de majd meglátjuk, mit szól hozzá az öreg, ha megtudja.

— Az lehetetlen.

— Nem kell betojni, nem tudja meg.

— Az lehetetlen, hogy előhagytam a menetvágót —-. emelte meg a hangját Mitik Ferenc, kéthete szabadult fűtésszerelő szakmunkás, vagy ahogy az öreg mondta: a segéd úr.

— Jól kezdődik ez a nap is — mondta Boros, és le-fel járt az öltöző téglakockáin.

Haverok voltak. Együtt jelentkeztek ipari tanulónak, s az öreg — valami kifinomult érzékkel — csakhamar magához vette őket. Évek óta együtt- vannak a Kara brigádban. Az öreg respektálja őket, különösen Borost. A fiúk tudják ezt, nem irigyek Janira, az ő kezében valahogy jobban áll a szerszám. Egymásközt néha kis főnöknek titulálják, amiért Boros Jani nem haragszik, mert nem hagyja ugratni magát.

— Mi van, apafej? — állt meg a kis főnök Iski mellett, aki már a bakancsaival bíbelődött.

— Mi lenne? Hétfő.

•— Rohadt egy nap, mi? Legjobb volna kitörölni a hétből.

— Akkor vasárnap se lenne — felelte Iski —, pedig az legyen csak. Bár a szerda is vasárnap lehetne. Ha rajtam múlna, bevezetném a második szabad napot. Egy héten kétszer lenne ünnep. Képzeld csak el, három napot dolgoz292