Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám - SZEMLE - Paku Imre: Bárdosi Németh János: Utak és útitársak
hető mozgalmuk valaminő irányzat előzményének. Ilyen céljaik nem voltak, ők lelkiállapotokat fejeztek ki. tehát az elégedetlenség, a türelmetlenség komor hangulatát ültették el a lelkekben, és főként emiatt az alsó néposztály mostoha sorsát tárták fel. Feladatnak és megvalósításnak abban az időben mindez nagynak, merésznek tetszett. E ténykedés kinyilvánította, hogy az akkori hivatalosság, kormányhűség mellett s ellenében egészségesebb elvek, alaposabb szemléletek jogosultak, s a nyilvánosság elől egyiket sem lehet véka alá rejteni A fölvillantott igazság érvénye tovább hatott és megmaradt az emlékezetben. Eszméltető, öntudatosító céljukat Pável Ágoston, Bárdosi Németh és társaik lényegében elérték. Nagy eredmény ez önmagában, ha tudjuk, hogy a haladás meghirdetése terén, vidéken, ők csaknem egyedülieknek számítottak, méghozzá olyan város falai között, amely akkor a türelmetlen ősmaradiság mentsvára, egyik menedéke volt. Az Utal: és útitársak szerzője őszinte író, szókimondása megható. Különösen kiviláglik mindez abból az arcképsorozatból, melyben eszményei, példaképei jellemvonásait vetíti elénk. Hogy a klasszikus dunántúli költőnek, az ő nagyszerű szellemi útitársait, élő kortársainak tekintette, arról már szólottunk. Móricz Zsigmond vakmerő életlátása, nyakas, makacs igazmondása, egész írói bátorsága; Krúdy Gyula sejtelmekbe vont félmúlt világa, pompázó, sajátosan zenei prózastílusa; Juhász Gyula alföldi magánya, mostoha sorsa, szegedi szegénysége, vidéki szomorúsága; Kárpáti Aurél folyton finomodó, nemesedő ízlése, Tömörkény István parasztszeretete. állandóan új színi: hozó művészete Bárdosi Németh számára e század újdonságait, a szellemi felemelkedést jelentette, műveiket forgatva, naponként velük élt. E nagyok vonzása, példája mindjobban elmélyítette őt a költészet szeretetében, őszinte rajongással beszél mindegyikről anélkül, hogy kizárólagos magaslatra emelné bármelyiket is, jóllehet az arányokat érzékelteti. Személyes emlékeinek elmondásában szerzőnk kifogyhatatlannak bizonyul: az írott Kő felidézett ügye, Móricz Zsigmond emberi közelsége, Móra Ferenc megejtő bájossága, aranyhumora, Szabó Lőrinc ideges nyugtalansága, szaporán írt levelei, Bajcsy-Zsilinszky határozott egyénisége, dacos ellenzékisége remek oldalakat töltenek meg az emlékezés-fejezetben. A margitszigeti írói, érdekvédelmi értekezletnek Bárdosi Németh fiatalon egyik tisztelt résztvevője, elsősorban nem a tanácskozások bonyodalmai a vonzóak számára, hanem magánbeszélgetései, ezekből ugyanis a szombathelyi irodalom nem várt tekintése vi- láglott ki előtte. Egry Józsefnek az írott Kő hasábjain történt értékelése (Oltványi Imre tanulmánya) szerzőnkben rögzítette az új művészet iránti fogékonyságot. Maga mondja, hogy őt műértővé Egry József képeinek látása tette. — „Kosztolányi első mestereim egyike — vallja Bárdosi Németh most is, mint mindenkor akit már 1927-ben megismertem, írói estjén köszöntöttem. Ez volt az első nyilvános szereplésem.” Az első találkozást megelőzte és követte e nagy nyugatos költő szenvedélyes olvasása, müveiben való meghitt gyönyörködés. Személyes kapcsolatukat egy kisebb levelezés és végül egy, az ötvenes években keletkezett emlékvers őrzi. Csöndes mélabúval zárja szerzőnk Kosz- tolányi-emlékezését: „Távozása a hitleri idők viharában az írástudók hűségére figyelmeztetett bennünket: a szépség és emberség megtartásáért. — Nekem az a kor az életem első fele volt, az ifjúságé és a férfikor fényéé, amikor én is versekkel álltam a hű társak mellé, hogy tovább vigyük a zászlót, amely Kosztolányi verse szerint „nem bot és vászon”, hanem lélek.” 274
