Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 1. szám - SZEMLE - Káldi János: Bárdosi Németh János: A lélek lángjai

céljaiban határozott és állhatatos. Ez költészetem eredője, az említett világ, a természet, a nép, a népi sors, a huszadik század lávaömlésével.” (Jelenkor, 1974. 3. sz. 200. 1.) Hozzá kell azonban tenni azt, hogy Bárdosi Németh „használni akaró”, közéleti költő, aki nem egyszerűen regisztrálja a való világot, Dunántúl tájait, az emberi sorsot, hanem jobbítani, szebbí- teni akarja azt. Volt is mit jobbítani és szebbíteni itt a Dunántúlon az ő költői indulása idején! Mert milyen is a „magyar vidék” akkor itt?

Az úton sárga kocsi porzik, bakján kopott, öreg cseléd hallgat, hordozva a százados hatalmat.

Magyar vidék, szép és szomorú, ege kék, de egy sötét felhő vonul át rajt,

olyan, mint síron a koszorú, szép és szomorú.

(Magyar vidék, 1924.)

A nagy emberi értékekért való kiállása, a nép ügye melletti harca tulajdonképpen akkor válik fajsúlyossá, amikor megismerkedik a népi írókkal. „Nagy, döntő fordulatot jelentett életemben a népi írókkal való ismerkedés. Illyés, Kodolányi, Németh László személye. Ezek jelentették a nagy felszabadítást. Ezután sokkal politikusabb lett költészetem.” (Jelenkor, 1974. 3. sz. 200—201. 1.) Ez a jó értelemben felfogott — nem harsány — „politikusság” valóban jelen van mindvégig költészetében. Nyitott szemmel, szívvel és lélekkel figyeli népe-nemzete életét. Ha örvendetes eseményt észlel, dalban csordul ki öröme:

Mikor megpillantottam a völgyben falu alatt a réten

piros-tetős új > '.zalai,

ahol ezer évig vadsóska hajladozott,

égerbokrok

és pocsolyák ezüstje,

s te, ahogy vezettél

a sok nyersfalú ház között,

számbavetted a gondot,

mit asszonyoddal osztottál meg,

a megfogott fröccsöt,

kuglipartikat,

a falusi ember örömét,

s láttam erős kezedben a kaszát

a suhogó szél erejével dacolni,

és kicsi lánykád piros képét,

ahogy fogja most kezemet,

s te kísérsz,

mutatod az új kincset,

egy új világ örömét,

nem zsuppal-rakott vályogfalat...

(Unokaöcsém házára, 1958.)

Ha bajt, szomorúságot, emberi galád- ságot lát, azonnal megrándul a szemöldöke, komorrá, haragossá válik. A két világháború emberpusztító iszonyatára gondolva szinte jeremiásivá súlyosodik-feketedik a hangja:

A letiport életeket se emlék, se hatalom vissza nem adja,

s az eltűnt pillanatok rácsain át

látom a szépet,

ami kihullt az idő rostáján,

óriási a mag-kár,

a veszendő életek láng-lobogása,

bőgni lehetne, mint a barmok

a szétdúlt szérűk alatt

értelmetlenül

az értelmetlen iszonyaton.

(Értelmetlen iszonyat, 1965.)

A korábbi években Bárdosi Némethet több kritikusa a tájköltők közé sorolta be. Ez a válogatás hangsúlyosan igazolja, hogy ezeknek a felszínes — alapos ismerkedés nélküli — besorolásoknak, kategorizálásoknak meny- ;i ire nem volt igazuk. Tény, hogy a .öltőnek egy füzérre való tájverse -ai (Utak, tájak; Dunántúli utazás; Badacsony; Vasi táj stb.) De ezek a ■■er■■ek nem egyszerű képeslapok, ha90