Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 1. szám - SZEMLE - Laczkó András: Illyés Gyula újabb drámái
szemle Illyés Gyula újabb drámái Az életműsorozat két drámai kötetéhez újabb csatlakozott az 1969 óta írt, átírt és bemutatott öt alkotás egybefűzésével. Az öt dráma mindegyikében a múlt- jelen-jövő összefüggésének problémáit vizsgálja az író az ország, a nép, egy történelmi személyiség vagy éppen az egyén látószögéből. Az öt dráma mindegyikének valamilyen formában köze van a történelemhez. Úgy, hogy az ihletésben vagy a cselekmény, a dialógusok nagyon távoli háttereként szerepet kap a história, mint az emberi küzdéshez, helytálláshoz, szenvedéshez és boldogsághoz tér- és időkeretet teremtő objektivitás. A drámaíró maga hívta fel a figyelmet arra, hogy szándéka nem csak, illetve elsősorban nem, a történelem ábrá- zoltatása; a Tisztákban láttatni akarta a „szerelmet” és gyűlöletet, ártatlanságot és elbukást; eleven emberek szenvedélyén át azt, ami öröktől fogva mindmáig elevenen uralkodik rajtunk: a „végzetet”, a Bölcsek a fanban, hogy miképp található meg a földön, a sokfelé ágazó elképzelések közt, az ember számára a boldogság, a Testvérek megírásakor az foglalkoztatta, az egy táborban lévő két szereplő dialógjából kiáradhat-e a „legnagyobb magyar forradalom” heve és a testvéri szeretet ereje, Az ünnepelt hat képében Petőfit hozta emberközelbe, a népvezért, aki önnön lelkében vívta meg a harcot. A drámákhoz fűzött magyarázatokban ugyan nincs kiemelve, de a hangsúly nyilván az eleven embereken, az emberközeli képen van. Mert az olvasó (s a néző is) így, a másik emberen át találhat élményt adó kontaktust történelmi eszményekkel és eszmékkel, s így, az élményeken át jut el a tanulságokhoz. Mire tanít az Illyés által felidézett történelem? Arra például, hogy az egyes ember legfeljebb az időleges siker reményében szállhat szembe a történelmi erőszakkal, s ugyanakkor arra, hogy a cél, az eszme, az ország, a nép érdekében s önnön emberségéért — ha csak ideig-óráig is — vállalnia kell a harcot. Ellentmondásos ez a tanulság? Igen. Mint a történelem s mint az eleven ember. Vagyis, a szemlélet vagy az eszmék oldaláról közelítve Illyés újabb drámáihoz, mindig az emberhez, a cselekvő vagy passzív, szenvedélyes vagy közönyös, ellentéteket teremtő és oldó emberhez jutunk. Ez nem zárja ki, hogy a megjelenő emberek, a drámák középponti vagy mellékfigurái ne lehessenek egy cél érdekében erőteljesebb vonásokkal megalkotva. A kötetben olvasható öt dráma mindegyikében van olyan hős, akinek egy jellemvonása erőteljesebben megrajzolt, de ebből nem következik, hogy döntéseik, cselekedeteik egysíkúak lennének. Az elevenség minden drámai hősnél abban mutatkozik, hogy tudnak alkalmazkodni az új és új szituációkhoz, mérlegelnek és képesek arra, hogy akár önmagukkal szemben korábbi viselkedésük és eszméik felülvizsgálásával döntsenek. Perella például (a Tiszták főhőse) a kathárokat előbb csak emberségből, majd meggyőződésből védő lovag, amikor azt látja, hogy a további áldozat értelmetlen, képes szembefordulni eszményeivel. S ugyanígy Androsz, a Bölcsek a fán háttérből irányító 83
