Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 6. szám - SZEMLE - Laczkó Andráős: "Együtt elfogyhatatlanul" (Simon István: Rapszódia az időről)
„Együtt elfogyhatatlasiul“ Simon István: Rapszódia az időről A „múlandóság törvényének” tragi- kus-ihirtelen teljesedése előtt meg- gyérültak Simon István versei. Ha könyveit nézzük; az 1988-as Verőfény című versgyűjtemény után csak a Rapszódia az időről (1975) jelent új kötetet. Igaz, 1973-ban Örök körben címmel válogatást adott közre a költő, s ebben volt huszonhárom Ve-. rőfény után írt vers. De ezek adták utolsó könyvének gerincét, a rapszódiákkal és még egy-két verssel bővítette a kész anyagot Simon. Nem azért szólok erről, mintha a mennyiséget értékmérőnek tartanám, hanem, mert a költő maga vetette fel ezt, méghozzá esztétikai megfontolásból. Idézem: „Nem izgat, hogy én most tízet írok-e vagy csak kettőt. Lényegesebb számomra az a bizonyos költői logika, ami minden versben nyilvánvaló kell hogy legyen, nyilvánvalóvá kell hogy váljon. Ez a versemben csák akkor valósulhat meg, hogyha azt már tudatosan kontrollálom. Nem engedem el az érzéseimet, a fantáziámat, hanem megpróbálom kordában tartam.” Ez a „tudatos” kontrollálás és a hét évszázados magyar irodalom örökségének számbavétele (1973) arra utalnak, hogy Simon István lírája az összegzés, a szintézis adta továbblépés időszakához érkezett. A Rapszódia az időről ennek — sajnos — végeredményét mutatja .. . (Gyökerek) A köteteim olvastán fölöslegesnek tűnhet Simon István költészetének gyökereiről szólni; egyértelműnek tűnik, hogy az utolsó könyvben az Idő áll a középpontban. Ehhez téve még, hogy a költő versben, prózában, nyilatkozatban annyiszor beszélt már erről, hogy ahhoz nem tenni, inkább abból csak elhagyni tudhat az értelmező szándék. Ismételni lehetne, hogy Bazsi a költő nevének szinonimája lett, hogy versei az otthonhoz való hűség érzését erősítik, meg a költészet és valóság szétválaszfhatatlanul adott erőt lírájának . .. Lapozzuk fel inkább a könyvet! A harmadik vers már e költészet családi eredőjéről szól: Néhai jó Simon Örzsébet, anyai ágon öreganyám, a sors véletlen műve talán, hogy neved is örökség lett; (Néhai jó öreganyám) Aztán szellemi háttér és önnön szándékának ebből következő vonásai kerültek versbe: Kinéztél a kerek kis barokkablakon és megsajdult szíved: „Megföstöm én nektek, magyarok, lovaitok, teheneitek.” (Magyar barokk) 566 szemle
