Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 5. szám - GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM - Cs. Nagy István: Szabó Lőrinc: Lóci óriás lesz

zelmi rezonancia is kísérőül szegődik.

A Versek a gyerekszobából négy verse talán a legismertebb a költőnek ebből a versrétegéből: a gyermekdal-parafrázis Kicsi vagyok én a gyermek világbíró fogadkozásaival, valóságos szociális programjával („óriások palotáit elfoglalom én”), így ostromolja az emberke, a végső remény a gyermekszoba mikrokozmoszából Jerikó falait; ide tartozik a Hörpentő, a jeles mondóka, A szél meg a nap (ez Gyulai Páléra üt, ellenversf élek ént), végül az Esik a hó, a rikkancs-rikkantású reggeli szenzáció-monológ.

A korábbi válogatás másik verscsoportja a költő utolsó éveiből való, a Huszonhatodik év, a lírai rekviem korából. Ezekre is jellemző, amit Illyés a Ficseri-jüsti címűről állapít meg: a puszta létezés örömének ki- dalolása (Falusi hangverseny, Vadliba, Országos eső). A mértani építésű vadliba-vers ritmikai aprózása, a „díszes társaság” hangutánzó koncertje és a pogány szépségű eső-vers már a legnépszerűbb gyermeklírai repertoárba tartozik.

Szabó Lőrinc Összegyűjtött Verseinek 1200 oldalából közel huszadrésze került át a mostani, természetesen így sem teljes gyermekvers-válogatásba. A korábbihoz képest sok a részlet-közlés. Az eddig is részletként közvetített Nyitnikék után (ennek még redukáltabb részlete tankönyvi vers) a „részlet” sorsára jutott (esztétikailag indokoltan és a hagyománnyal is összhangban) az Újévi katica, a Tavasz előtt, a Hajnal a nagyvárosban, a Szél hozott, szél visz el, az Ima a gyermekekért, bár nem mindig jelölik, hogy részletről van szó. A Lóci meg a számok 5. versszaka is érthetően kimaradt. Ezekben a költő illúziótlansága, „felnőttsége” olyan korhoz kötötten szól, hogy ezt a társadalomb'rálatot a

gyermekolvasó nem tudná a jelentés történelmiségében megérteni.

A versanyag elrendezése nem kronologikus, hanem kaleidoszkópikus, hangulati változásokat követő. A Tücsökzenét kilenc darab képviseli. Ezzel nem merült ki a lehetőség. Mind a kilenc bízvást került a kötetbe, s onnan az olvasó gyermek verskészletébe. Az álomi hangulatú Csipkefüggöny, a névre-csodálkozó Nefelejcs, az ínyenc-érzéki életkép, a Mézpergetés, a munkás miliőt árasztó A varázsboltban, a szorongást legyőző A nagyhídon vagy A nyugodt csoda (a Tücsökzene első darabja, kár, hogy a „közös öröm” visszájára fordult benne, mire kiszedték, „közömbös örömmé” vált). Még két betűcsere van, de az „anyagmegmaradás” jegyében: „s” helyett „a” és fordítva (Újévi katica, Csipkefüggöny). Az Ima a gyermekekért cím is „gyerme- kért”-re változott, bár a vers mindvégig többes számban szól.

A Lóci- és a Kis Klára-versek közül öt került be a válogatásba, minthogy a korábbi kiadás óta megváltozott a szempont, a mérce, tán még a gyermekvers fogalma is: sokkal bátrabb a mai versellátás, jobban bízik a gyermekolvasó „felnövesztésében”. Ez a verscsoport a harmincas évek jellemző parabola-típusa (a monográfusok közül Rába György is így jelöli a műfajt, Sőtér modern életképnek nevezi, Illyés pedig „már- már novella-költeménynek”). Ezek az erősen didaktikus, verses tanítómesék kétségtelenül ál-gyermekversek a szó elsődleges értelmében, mert gyermekekről szólnak, nem föltétlenül gyermekeknek. Gáborjáni Szabó Klára (Kisklára) emlékezése szerint ugyan esténként vele ellenőriztette, amit írt aznap, mert véleménye szerint „csak az lehet jó költő, akit még egy gyerek is megért”. Ez természetesen nem érvényes a Szabó Lőrinc-lírára sem, csak a világosság eszményét je479