Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 5. szám - SZÍNHÁZ - ZENE - Nagy Alpár: Bartók Béla soproni kapcsolatai

„Ez a műsor oly gazdag és oly magas művészi értékű, hogy ritka gyönyörűség volna meghallgatni akármelyik közepes zongoraművésztől, nemcsak a magyar zeneirodalom legnagyobb és legreprezentábilisabb élő büszkeségétől, akinek hangversenyén megjelenni minden soproni magyar zenebarát számára egyenest hazafias kötelesség.”11’

Március 8-án a Sopronvármegye a következőket állapította meg Bartók esti hangversenyéről: „A ragyogó magyar géniusz közvetlen közelébe emelkedett nagy egyéniség bontakozik elénk Bartók világszerte ünnepelt kompozícióiban, virtuóz játékában pedig sajátos egyéni színt és mélységet kapnak a zeneirodalom régi és új klasszikusai. Egész bizonyos, hogy ma zsúfolt terem fogja végighallgatni Bartókot, hiszen Sopron zeneértéséről és magyarságáról tesz tanúságot, amikor elmegy a legnagyobb magyar zeneszerző hangversenyére.”17

Másnap a Sopronvármegye Bartók elragadó játékáról írt: ,,A magyar zene királya magyar dalokat játszott. Csupa végzet, sorstalanság, csupa bánat és csakazértis mámor, csupa ugar... A huszadik század kultúrmagyarja először tiltakozik, lázad, fejét rázza, aztán elhallgat, revelál, izgalomba jő, végül tapsol és ujjong.” w

Két nappal ezután a Sopronvármegyében ,,kj” aláírással (valószínűleg: Kolb Jenő) összefoglaló írás jelent meg, a címe: Bartók Béla. Íme egyik részlete:

„Gyér haja ezüstös, homloka nyílt, magas, arcéle vékony, finoman kirajzolt, zárt és szomorú a keskeny száj s milyen tétován tekint a szem: nézzétek a komoly aszkéta-főt, e mégis gyermekvonású tiszta arcot, nézzétek a törékenytestű hőst, kin a frakk úgy hat, mint puritán papírruha. Nézzétek a megkapó jelenséget és rögzítsétek magatokba minden vonását: nagy embert láttatok s a nap melyen láttátok, ünnepnap volt. Mert ha nem tudnátok, hát tudjátok meg: Ez a férfi nyárban és fagyban, hóban és esőben, hátán egy kopott zsákkal, de szívében az apostolok tüzével évekig járta az országot, síkságok végtelenjét, bércek rejtekeit, völgyek eldugott falvait átkutatta; olthatatlan fanatizmusával az Isten háta mögé elvándorolt volna tíz taktus miatt és gyűjtött, gyűjtött, gyűjtött. Ez a férfi harcolt és szenvedett, nevettek rajta és kigúnyolták, de a mártírok türelmével kitartott hite mellett ás gúny, akadály és nemártés dacára: összegyűjtötte kincsét, miben nyers ősi mivoltában egy nemzet lelke muzsikált, gondosan kifejtette, megtisztította és beleágyazta új harmóniákba. Ez a férfi dolgozott, hirdetett, agitált, egy nehézmozgású országban konokul ébresztette a füleket, a legmesszebb külföldre elvitte kincsesládája gyönyörűségeit és mindenütt elragadtatást keltett. Ez a férfi szerényen, szent önmegtagadással saját műveit a háttérbe szorította: nem magának akart hírnevet szerezni, hanem népének, nem a maga művét akarta ragyogtatni, hanem nemzete őstulajdonát: a temető rétegek alól kiszabadított, sallangoktól megtisztított, elfajulásból kigyógyított, elfeledésből örök életre támasztott népi dalt és táncritmust. Gyűjteménye nem néprajzi múzeumok zeneosztálya, melyben szép rendben, leltározva, de holtan és jövőtlenül pihen az összehordott anyag, hanem melegágy, hol minden él, virul és lélegzik! Egy geniális művész vérrokon művészetébe plántálva.”11'

A lelkes, elismerő írások, a nemes igyekvéssel mozgósítani, agitálni törekedő újságcikkek — még ha sokszor túlzott pátosszal ékesítve is — a haladó zenei közvéleménynek adtak hangot, s mindenképpen helyesen értékelték Bartók Béla emberi és művészi nagyságát.

459