Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 5. szám - Kende Sándor: Látogató Bécsből (elbeszélés)
— Furcsa is volna, (ha csalt úgy elhinnéd. — Képtelenség! — Minden az. Mégis megtörténik. Vége. Nem lehet gondolkozni. Nem lehet megérteni semmit. Vége... Tudta, hogy úgy szeretem, mint a húgomat, úgy szeretem, mint a lányomat, Úgy, hogy az egész világnak semmi köze hozzá; ő is tudta, hogy így van, és Anni is tudta, hogy nem lehet másképp. — Én is tudtam — mondja most is, itt is, ő is, mintha ugyanott járna, ahol ón. ■— Ezért nem akartam elvenni tőled. — Nem a-kar-tad?!!! — Azt hittem, nem tudsz a húgod nélkül élni. A lányod nélkül... — S nem volt erőd megmondani eddig. — Ezért nem hiszed el. — Hogy mindvégig itt volt, valahol itt, mellettem talán; és nem jelentkezett?! A közelemben, biztosan a közelemiben; és nem láttam!... Megállta, hogy... — Kár volt. Száraz a torkom, semmi italom itthon soha. Ügy érzem, nem beszélek. — Hazudsz. Akármit mondatsz, ez (hazugság. — Soha nem hazudtam neked. — Azt nem... És most? Ki (kért arra, hogy ne hazudj?! Mit akarsz?! — Nem ákarod elhinni. — Nem akarom! — El kell dönteni egyszer... mindent el kell dönteni. Hogy mi maradjon emlék, vagy emeljük-e emlékké? — Miért nem hagyod békében az emlékeket?! Miféle perverzitás ez?! — Sorban, mindemnél meg kell egyszer tennünk. — Ezért jöttél?! — Én szeretem a tett színhelyét; mondtam neked, csák nem hiszed. Miért csak a bűnösnek hiszik él? — Megkeresed? — Inkább te? Délután vain. És itt ül még. 391
