Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 5. szám - Kende Sándor: Látogató Bécsből (elbeszélés)

KENDE SÁNDOR

Látogató Bécsből

Csöngetés.

A fene egye meg! Nem szeretem, ha csöngetnék.

Senkit se vártam.

Öt tizenihat éve nem várom.

Percekig állunk az ajtóban. Ugyanolyan vékonykeretes szemüveget visel, mint kamaszkorában. Ritkás haja sima volt mindig; nem számít, hogy kopaszodott-e azóta.

A szobában már Ösmaj ómnak szólít, Makesznek, Tógyemak: diákos csúfneveimmel handalbandázik, mint régein az iskolában. És csodálkozik, hogy nem csúfolom vissza.

Nem. Hanem restellem magam a szoíbámlban, így. Bontva az ágyam. Soha nem ágyazok be. Reggel így megyek el, este így jövök meg.

Ösmajom. Makesz. Tógyer.

Negyed óra múlva közli, hogy Bécsiből érkezett.

— Nem tudtam, hogy elmentél.

— Tíz éve.

— Tizenöt éve nem láttalak.

— Bécsiben lakom.

Meglep a fogalmazása.

— Nem tudtam — ismétlem.

— Biztos, hogy tudtad.

Szúrósan komoly volt, amíg ezt mondta. Aztán megint könnyednek és jópofának szeretne látszani.

— A bűnös visszatér a tett színhelyére, ugye... Mi meg az ifjúságunk kulisszái közé. Pihenni, vagy még egyszer fiatalnak lenni, vagy mit tudom én, miért. Te nem?

— Én nem.

— Tógyer, ugyan ne vágj már ilyen keserű pofát! Mind hazudik, aki azt mondja, hogy minek az emlékeket fölidézni!

— Minek?

— Te félsz tőlük? Hogy kiábrándító a viszontlátás? Összedől a konzervált ideál? És amit évek alatt a távlat megemelt, az csak mibennünk áll oly magasan, s kár vájkálnunk a látványban, hogy lám, milyen szürke, amikor lent hever?... Nem igaz, kisapám! Én 'nagyon szeretők találkozni. Szó sincs csalódásról. Nagyon kellemes.

— Ezért jöttél?

— Néha egy félévben egyszer, máskor meg hetenként. Ahogy másnak az jut eszébe, hogy színházba illene menni vagy éppen kirándulni volna jó: én fölülök a vonatra reggel, és délre itt vagyok. Ebben az országban, épp ebben a városiban. Két napra, három napra... No, semmi. Csak sétálok. A Károlyi kertben, például. Emlékszel?... Ugyanúgy le lehet ülni a kőkerítésre most is. Estére

387