Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 4. szám - MŰELEMZÉS - G. Komoróczy Emőke: Az ifjú pár és a lakodalmasok

nőbb jellemzése a Nagy István-i piktúrának —, hanem már a kortársakban is, amint arról Dési Huber Istvánné idézett könyvében, az 1938-as Ernst Múzeumbeli kiállítással kapcsolatban tudósít: „Az Ország útja című folyóirat 1938. decemberi számában b. 1. (Balázs Lóránd) Nagy Istvánról és Derkovitsról ír, mint Dési Huber elődeiről.” (I. m. 164 1.)

Hálás feladat lenne sorra elemezni, melyik Nagy István-kép hathatott közvetlenül vagy közvetettebben Dési Huber egy-egy munkájára. Talán nem tévednénk nagyot, ha például a Gonosz öreg néni című szénrajzában (Dési Huber Istvánné, i. m. 94. kép) vagy a belőle fejlesztett Hollókői öregasszony című festményben (i. m. 128. kép) Nagy István karakteres öregasszony-fejeinek távoli visszfényét vélnénk felfedezni. Mindezeknél fontosabbnak tartjuk azonban azokat a kompozíciós megoldásokban mutatkozó hasonlóságokat, amelyek a késői Nagy István-pasztellek és a Dési Huber utolsó éveiben, különösen a két utolsó erdélyi látogatás alkalmával készült vázlatok és festmények között kimutathatók. Reprodukált képeink egy ilyen jellegzetes kompozíciós megoldási mutatnak be. A kép terébe meredeken befutó, mintegy befúródó úton (a Nagy István-kép esetében ez erdönyiladéknak is értelmezhető) a perspektíva előírásait figyelmen kívül hagyva, a legnagyobb felületek törvényének engedelmes- kedve, a képsíkkal párhuzamosan helyezkednek el a „címszereplő” állatok. Hasonló megoldással találkozunk még a Külváros (Vaskapu utca) című festmény esetében (Dési Huber Istvánné i. m. 127. kép), ahol a háttér tűzfal-ormai, konkrét városképi meghatározottságukon túl, ellenállhatatlanul emlékezetünkbe idézik a Békás-szorosi témájú Nagy István-pasztellek és szénrajzok karakterisztikus, kulissza-szerű háttérlezárását, az ott ugyancsak konkrét tájképi indokoltsága Oltárkő-sziklával. Ha azután az utolsó erdélyi utak során készült vázlatok között néhány olyan remekbe készült lapot is találunk, amelynek belső tagolása és esetleg némely részletmegoldása emlékezetünkbe hozza Nagy István legelő állatokkal benépesített havas-képeit, akkor nem lesz nehéz észrevenni azt sem, hogy ezeken a Nagy István-hatás már legalább olyan áttételesen, jól megemésztett tanulságok szuverén felhasználása révén jut szóhoz, mint korábban a Feininger-hatás a dési templomról készített vázlatokon.

Amit Dési Huber István mint számára leghasznosabbat eltanulhatott az idősebb pályatárstól, az elsősorban a témák nagyvonalú kezelése, az egységben- látás és a sallangok nélküli, erőteljes mintázás lehetett. Mindezekkel egy olyan képességét fejleszthette tovább, amelyre saját művészi-politikai programja megvalósításához talán leginkább szüksége volt: hogy az egyre áttekinthetetlenebbé váló kortársi valóság szétfutó esemény-szálait ugyanazzal az erős kézzel tudja összemarkolni, amellyel Nagy István a maga nyugalmasabb, bár társadalmi feszültségektől éppen nem mentes témáit. A késői „ipari tájak” tanúbizonysága szerint Dési Huber István jól kamatoztatta a Nagy István-életmű tanulmányozása során nyert tapasztalatokat. Hogy milyen fontos probléma megoldásához tette meg ily módon a döntő kezdeti lépéseket, azt talán úgy érzékelhetjük legjobban, ha meggondoljuk, hogy ugyanez a kísérlet, az „átállás” a hagyományos mezőgazdasági életmód és miliő ábrázolásáról a nagyipari munka és környezete megidézésére, a jelenkori művészet nem egy képviselőjénél korántsem járt és jár a Dési Huber Istvánnál tapasztalható megnyugtató eredménnyel. Így azután bízvást elmondhatjuk, hogy a Dési Huber István-életmű tanulságai a ma és a holnap hazai művészete számára ilyen vonatkozásban is feltétlenül aktuálisak.