Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 4. szám - Pósfai H. János: Ha majd felépül az ország

nem tehette volna meg. Be se engedték a Gellértbe. Apa, ha meggondolom, a világ legnagyobb fejei járnak ilyen helyen. Ezen a szombat estén pedig Mitik Ferenc és Iski István lépegetett a süppedős szőnyegeken. A ricsei parasztok.

— Akkor is hülyeség, van nekem egy haverom, Zuglóban lakik. A minap jön, bekötözve, leragasztva a halántéka. Hát veled mi van? — kérdezem. Azt mondja, piáltam egyet. Vastag talpú üvegpoharakból itták a Balatonit. Valamelyiknek eszébe jutott, mi lenne, ha belefejelne a vastag pohárba. Ez az okos megpróbálta ...

— Frankó srác lehet — állapította meg Iski Pista. — Vagány gyerek. Nekifeszült a csőnek, combbal nyomta előre. — Tojok az olyanokra, akik mindent szögletesen, szabályosan csinálnak. Kocka-életűek. Az életük abból áll, hogy gyűjtenek a kis házra, a virágos kertre, ahol pipiskedni lehet, aztán elrepül felettük az idő, észre sem veszik, hogy éltek, hogy fiatalok voltak.

— Ne nyomd úgy — intett Boros a kezével —, megrogyik a cső.

Iski lazított.

— Tojok a világukra az olyanoknak. Apikám, ha én egyszer úgy isten igazából azt tehetném, amit akarok ...

— Kipróbálnád a világ legmagasabb szállodájában, hogy emeletenként mennyivel adják drágábban az italt. Ne marhulj, apuskám, úgy nyomod mint egy csődör. Tarts lazábban, finomabban. Legyen állandó húzásban a cső, hogy egyenletesen gyúródjék.

— Jó hurkák ezek — mondta Mitik, aki ott állt Boros mellett. — Az öreg se csinálja különben.

— Srácok — mondta Boros, és a pisztolyt elfordította a csőről — most megmutathatnánk Kara bátyánknak.

— Megmutatjuk! Miért ne mutatnánk? Azt hiszed, hogy ő különb nálunk? Api, ö még eddig minden finomabb munkát kivett a kezünkből. Ki sem próbálja a tehetségünket. Nem is kíváncsi ránk. Mi csak segítők vagyunk mellette.

— A vezérek mind így vannak. Azt hiszik, hogy ők különbek. Az igazság az, hogy csak a lehetőségük több.

— Most húzd meg — kiáltotta Boros. — Vigyázz, tartsd így egy darabig.

A két fiú nekifeszült, egymással szembefordulva, mintha ölükbe tartották

volna a vastag csövet.

— A magam szakállára én mégsem mernék vállalni ekkora munkát — jelentette ki Boros. — A távvezetéket még csak megcsinálnám, de a kazánháznál zavarba jönnék. Apuskáim, ott milliméterre egyezni kell mindennek, különben a gőz szétnyomja a tákolmányt.

— A rajz után megy az öreg is, folyton azt bújja.

— A minap mégis fordítva tette fel a vízállásmérőt — röhögött Iski.

Valahol újra megszólalt a megafon, tánczene szüremlett az éterből. A

nyárfás felől megerősödött a szél, szemükbe vágta az építkezés porát.

Még jóval dél előtt elkészült az első ív. Szép volt. egyenletesen hajlott meg a cső, nem lapult össze, megtartotta eredeti formáját a hurkák között is. Boros kioltotta a gázlángot, cigarettára gyújtottak, nézték a kész munkát.

— Jó ez — mondta Mitik.

— Az öreg elélvez, ha meglátja — sercintett Iski.

— Csak így sikerüljön a nagy ív is — felelte Boros.

— Csak nem remeg a kezed, apa? — kérdezte Iski. — Ha akarod, melegítem tovább.

294