Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Markovits Ilona: A munka hőse
LOSONCIMIKLÖS Csik István festészetéről Csik István 1930-ban született Budapesten. 1949—55 között folytatta, tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán Kmetty János, Papp Gyula, Barcsay Jenő és Hincz Gyula tanítványaként. 1962-ben az Ernst Múzeumban csoportos kiállításon vett részt, önálló kiállítása volt Budapesten,, Egerben és Debrecenben 1971-ben Képeivel több külföldi tárlaton szerepelt. 1972-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. Nem véletlenül sóhajtott fel Babits Itáliában: „Ez a sok szépség mind mire való?’' Csakugyan, mi a dolga, teendője napjaink festészetének? Megelégedhet a valóság külső rezdüléseinek színábrázolataival, azzal, amiben Tizianó tökélyre jutott? Kétségtelen, ez is feladata. Ezen túl azonban tiszte, hogy kutassa a kor sajátos vehemenciáját, hogy ösvényt törjön a lét még ismeretlen egyenleteinek irányába a szellemi hódítás feszültségének igényével, ahogyan ezt a célkitűzést Leonardo rajzaiban is érzékeljük. Tiszte és hivatása, hogy szívünk átmelegedjen a mű előtt, hogy maradéktalanul megváltozzunk, hogy a világ jó energiái is mozgásba lendüljenek az újonnan teremtett szépség együtthatóival, ahogy Rembrandt és Van Gogh kezdeményezi bennünk az erkölcs törvényeinek visszavonhatatlan parancsát. Nemcsak a költő nem, foghat „könnyelműen a húrok pengetésihez”, a festészet mívelése is többrétű felelősséget jelent. Növelni a világ esztétikai-etikai rendszerét, eszméket nyitni, szemléletet összegezni, képi eszközökkel kopogtatni a gondolatok nyitott zárait, ez a mai festő összetett hivatása. Rá kell döbbennie a műfaj minden képviselőjének arra, hogy Picasso, Egry. Csontváry, Derkovits nyomán alkothatnak értük, helyettük, utánuk. A mű feladata nem elsősorban a gyönyörködtetés, hanem az, hogy a továbbte- lemtés katharzisára serkentse a nézőt, aki többé nem passzív befogadó csupán, hanem a festmény szövetségese, aki saját alkotásához várja az „.üzemanyagot”, indítást. Várja, és elvárja. Nem véletlen, hogy mindezt Csik István művészetével kapcsolatosan jegyzem meg elöljáróban. Alkotásai ezt az összetett szolgálatot vállalják. Európai szólam akar lenni minden ízében, mert tudja, hogy „magyar érték” csak így testesülhet. Szándéka, eszménye, célkitűzése az, hogy festményekkel gyorsítsa az emberi világ rendjét és humánumát. Festői indulását szigorú „belső leltár” előzte meg, felmérte; meddig jutott el a műfaj, s ő mire képes a további feladat- vállalásban. Ilyen meggondolások után sértetlen fantáziával és gyarapodó értelmével ahhoz a vizuális terjeszkedéshez kezdett, ahol minden mű a látvány és a gondolat közös állomásait kutatja elmélyült ofienzívával. Számára a világ egyetemes laboratórium, ahol folyók, házak és a természet minden tereptárgya képi eszmére vált át az ihlet és a töprengés csatornáin. Mi más ez, mint a valóság tökéletesebb megismerése a festészet egyedi törvényeivel? A műfaj az ő értelmezésében nemcsak esztétikai magaslatokra törekszik, hanem az emberi gondolkodás eredményeit bővíti. A Csik-mű ezért mindig összefoglalás; élmény 261
