Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)

1975 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Markovits Ilona: A munka hőse

nyeri el végleges formáját, mint ahogyan ezt eredetileg tervezték: bronzszoborként tervezett műveket lemezekből készítenek el, máskor lemezplasztikákat faragnak kőbe. Az anyag, a szerkezet, a funkció és a forma azonban szorosan összefügg, s bármelyik tényezőt is „helyettesítsük be” kellő átgondolás nélkül, a tervezés változtatásokra már nem alkalmas késői fázisában, a kényszerű kompromisszumnak a mű összhatása, s valamennyi — tehát tartalmi és formai — összetevője látja kárát... fiatal művészeink a főiskolán, majd tanulmányaikat befejezve csak kisplasztikákat és érmeket mintázhatnak. A nagy szoborra ugyanis természetesen nincsen pénzük. , . A nagyméretű gipsz és agyagszobrok mintázása lehetséges, de nem a megfelelő út célunk elérésére. Ezek ugyanis remek segédanyagok, ám a szobrászi mű létrehozására nem felelnek meg teljes egészében. És egyébként is, a megoldást nem a beidegzett utakon kellene keresnünk, mert az egyéniségek kibontakozását csak az újra való törekvés tudja megfelelően biztosítani.

Új — a szobrászat követelményeinek megfelelő, s a nehézségek kiküszöbölésére is alkalmas — anyag után kellene tehát néznünk. A modern kor anyagai közül ilyennek tűnik a műanyag — ám ezekkel a modern szobrászat nem produkált még különösebben biztató eredményeket, s ezek nagyrészt visszautasításra is találtak szobrászaink körében.

Rendelkezésünkre áll viszont egy nagyon régi, s ma a modern építészetben hallatlanul sokoldalúan felhasznált anyag: a beton.. . Természetesen nem a mindenki által ismert „közönséges kavicsbeton” alakjában, vagy a többi, sajátos építészeti célok szerint kialakított minőségben. Hiszen itt, a szobrászatban történő alkalmazás során ismét új követelményekről van szó. Ennek megfelelően itt is meg kell teremtenünk, a képzőművészetben és a térplasztikában a betonoknak a többi szobrászati anyaggal egyenrangú fajtáit, s a formáláshoz, plasztikus alakításhoz legmegfelelőbb technikai eljárásokat.

... Századunk számos magyar szobrászának neve és életműve egy-egy anyag remek alkalmazása révén szinte egybeforrt az általa használt technikával; Med- gyessy Ferencé például a kővel, Ferenczy Bénié és Pátzay Pálé a bronzzal. Nyilvánvalóan előbb-utóbb lesznek majd olyanok is, akiknek szobrászi kiteljesedéséhez a beton adja meg majd a legjobb, a legnagyobb lehetőséget. Egész szobrászatunk számára pedig egy friss, rugalmas szemlélet lehetőségét tartogatja a beton valamint az építészet és a plasztika tökéletesebb együttműködésének szilárd alapját. S akkor D. A. Siqueiros ittlétekor elhangzott jogos „számonkérésére” monumentális, a nagy tömegekhez szóló művekkel válaszolhatunk.”

A vasbeton a XX. század építészetének meghatározója — ez közhely. Kevesebben tudják, hegy a beton nem a XX., nem is a XIX. század találmánya, hanem — újabb közhely — már a régi görögök is ismerték. Sokoldalúan felhasználták az ókori Róma építészetében — a Pantheon máig megmaradt kupolája téglaívekkel erősített beton — majd elfeledték és újra felfedezték, mint sok más ókori találmányt. Századunkban már szobrot is készítettek belőle, inkább csak kuriózumszerűen, főképp domborműveket, monumentális emlékműveket, de ez utóbbinál leggyakrabban csak hordozó, szerkezeti anyagként szerepel. Hogy a beton önálló, nemes szobrászi anyag lehet a fém és a kő mellett, ez Marosits Istvánnak jutott először eszébe hazánkban. (Egyes nonfiguratív szobrászok Nyugaton már többször felhasználták, de nem rendszeresen.) Itt a hangsúly az önállón van, a kő és a fém mellett, nem helyett, hiszen sokszor láthatunk olyan szobrászi „alkotást”, melyet kőbe képzelve, a kőszobrászat formanyelvéhez alkalmazkodva mintáznak meg, majd kiöntetnek műkőből. (Ez főként a falusi sír248