Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kádár Péter: A munka aranya
Mint az osztály tornasorában, úgy a leventéknél is a sor végén volt a helyem. Betereltek bennünket egy fogolytáborba. Álltunk hátul, aprók, tizenöt évesek. Hárman-négyen, szerencsétlenül. Egyszer csak jött néhány orosz tiszt, fogoly németekkel. „Nem szégyellik magukat! — mondta az egyik orosz — ilyen gyerekeket küldenek az aknatűzbe?” — Értettem, mert ugye németül tudok. A németek meg magyarázkodtak. Hogy csak békés szolgálatra voltunk osztva. — Nem igaz — mondtam. Mindenki rámnézett. Ettől olyan csomó lett a torkomban, hogy nem bírtam folytatni. Csak álltam, és elbőgtem magam. Nemsokára mellénk lépett egy orosz katona, és mint a kiszámolós játéknál, ötünket kimutatott a sor végéről. Talán máshova kerülünk, mondtam, hajtogattam magamban. Ám egyszerre csak ott álltunk a sorompó előtt, ami felnyílott előttünk) Négy hét gyalogtúrával jutottak Prágáig. A vasúti síneket kerülgették, abban a reményben, hogy hátha jön valami. S mint a mesében, mert akkor úgy tűnt, jött is egy csigatempóban robogó szerelvény, ahonnan magyar szót hallottak. Igazi magyar szót. Lágerlakó szabadok tartottak hazájuk felé. S néhány perc múlva már szaporodtak az öt gyerekemberrel. (Az ujjaimat nem tudtam kinyitni a vitaminhiánytól. Csúf, gennyes volt a kezem. De anya ápolásba vett, és másnap máris úgy éreztem, hogy sokkal jobb. Pedig nem volt a kamra tele vitaminnal. Mit ne mondjak: nem is volt kamránk.) Három napig volt csak otthon, és jelentkezett a gyárban. A helyére. 10. Ahhoz képest, ami volt, aranyélet következett. Nehéz. Sárarany. Csupa nagy esemény: államosítás, falujárások, az első elkészített vasúti kocsik... s az első népgazdasági érdekből fogalmazatt rendelet. A csavargyár a szakosítás értelmében különvált a vagongyártól. Ami különvált: romtömeg. (Ledolgoztuk a nyolc óránkat, aztán mentünk ki a repülőtéren lévő csavargyárhoz egy újabb műszakra. Az volt ám az igazi társadalmi munka. Egész nyáron tartott. De őszre kész lett a gyárunk. Kezdhettük benne a munkát.) Maguknak építették. Hát így és ezért jelentenek külön kasztot a csavargyáriak a Rába gyárban. 11. Számoljunk csak. Tizenhárom éves volt negyvenháromban, ötvenötben tehát... huszonöt. Legjobb kor a nősüléshez. S itt kezdődtek a bajok. Özvegy édesanyja egyszobás győrszabadhegyi lakásába aligha költözhetett volna az ifjú pár. A feleség szentgotthárdi volt. „Gyere hozzánk — mondta —, a mi lakásunk nagyobb. Ott jobban megleszünk.” Választani kellett. A régi munkahely, vagy egy új otthon. Aki már járt hasonló cipőben, az tudja, hogy nem is olyan egyszerű. A szerelem döntött, s László Lajos vezetői elé állt: „elmegyek”. Pedig nehezen jutott be, s még nehezebb lett volna a válás. A vezetők hallani sem akartak róla. 237
