Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 3. szám - Balogh Elemér: Békacomb zellersalátával (elbeszélés)
— De van azért más különbség is, nem? — nevetett szívből az elnökhelyettes. —• Azt megsütötték, maga meg nekünk sütögeti itt a békát, nem igaz? Ismerje el, hogy azért magának jobb dolga van. — Gyerünk — szóltam oda Deutsch Árpádnak —•, ideje lesz hazamennünk. Most az egyszer nem ellenkezett velem. Fölálltunk, elbúcsúztunk mindenkitől, kezet fogtunk szívélyesen az elnökhelyettessel is, ők még maradtak, és elindultunk kifelé. Ezt az alkalmat használta föl Dózsa Tibor is a menekülésre, fölállt ő is, mintha csak a bejáratig akarna kikísérni bennünket. A bejáratnál azonban, mielőtt kezet nyújtottunk volna neki is, bizalmaskodva hozzánk hajolt. Mintha mondani akart volna valamit, talán az elnökhelyettes Dózsa-tré- fájával kapcsolatban, vagy a csuda tudja, hogy mit. Soha nem derült ki, mert mielőtt megszólalt volna, elbizonytalanodott. Egy darabig tétovázott, aztán legyintett egyet, és csak ennyit mondott, tekintetével együttérzésért esedezve: — Remélem, jól érezték magukat az elvtársak. —• Jól. Köszönjük, jól éreztük magunkat — mondta Árpád, de nagyon látszott rajta, hogy nem annyira a meggyőződés, mint inkább a fáradtság beszél belőle Aztán végképp elköszöntünk Dózsa Tibortól is, aki, visszafordulva még láttuk az üvegajtón át, nem ment vissza a tovább mulató társasághoz. Az a rossz, kóválygó érzés, amit a békacomb újbóli látványa okozott bennem, hazafelé menet sem akart elmúlni belőlem. Árpádot azonban a friss levegő fölélénkítette, szellemeskedni kezdett: — Kínoz a lelkiismeret, öreg, hogy én lettem gyötrelmeid okozója. Fia nem beszéllek rá, és megmaradsz alanyi költőnek, talán soha nem kerülsz kapcsolatba a békacombbal. Nekem azonban nem volt élcelődő kedvem. Nem válaszoltam neki semmit, csak magamban gondolkodtam. De azóta gyakran eszembe jut, hogy mod is igaza lehetett. Mert vajon nem akkor tettem volna-e jobban, ha filmnoveliák helyett inkább verseket írok a gimnazista lányoknak? GONDA ZOLTÁN RAJZA 217