Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 2. szám - SZÍNHÁZ - Bellyei László: Kritikai megjegyzések az "Egy lócsiszár virágvasárnapja" című drámához
melegében él, amikor már döntött eljövendő tette felöl, mondván, hogy: .. lehetnek célok, amelyekhez képest alárendelt és semmis dolog tisztes atyaként állani a háztartás élén. .A novellában feleségének halála csak olaj a tűzre, amely az asszony halála előtt is már pusztító méreteket öltött. Hiszen jóval előbb eltervezte javainak elkótyavetyélését a törvényen kívül helyezkedés céljából. Ezzel szemben Sütő András darabjában nagyobb hangsúlyt kap az asz- szony halála: Kohlhaas Mihály csak akkor lép le a törvényesség útjáról, amikor meghozzák halálhírét. A novella szerint a lócsiszár: „...meg akarja mutatni a világnak, hogy felesége nem igaztalan ügybe pusztult bele.” A drámában viszont a legfőbb indok a lázadásra: „Én már törvényen kívül vagyok. . . Ott lakom, ahol feleségem: a Semmiben, a temetőben.” Az asszony halálának döntő jelentősége — véleményem szerint — a dráma motivációs rendszerének gyenge és ellentmondásos pontja. A novellában ez a vonal egyértelmű és kristálytiszta: a lócsiszár kereskedni akar lovaival, ő a feudalizmusban megjelenő polgárosodó sejt. „Hozzá kell jutnom jogomhoz, ha foglalkozásomat folytatni akarom. ..” — indokolja túlzott „jogérzetét”. Ugyanis a feudális urak önkényeskedései újból és újból akadályozhatják a kereskedelem fejlődését, amely egyben a feudális kötöttségek szétfeszítőjévé válik fokozatosan. Ezért a novellabeli lócsiszár szinte „eszelős” jogtisztelete is indokolt: az új polgárosodó jogrend védelmében nyúl az erőszakhoz, miután először a jogegyenlőség alapján kereste az igazságát: „Többször is vidáman ebédelt az ügyvédjénél, aki maga is tekintélyes férfiú volt...” — amikor még törvényes úton próbálkozott. A drámában Kohlhaas Mihály vallásos és istenfélő polgár. Nézeteiben kevésbé fejlett, mint a novella hőse. Bibliai idézetekkel védi igazát. És azért van szüksége a felesége tragikus halálára mint döntő elhatározásának motívumára, hogy szembeszállhasson a fennálló feudális jogrenddel. így forradalmisága primitívebb, mint Kleist hősének esetében, aki már-már a felvilágosult polgár jogérzetével rendelkezik. A törvényesség kívánása, a törvényesség védelme olyan erős benne, hogy ettől vezettetve lesz saját igazságának rögeszmés, erőszakos, fegyveres védelmezője a novellában sokszor emlegetett „törvénytelen zsarolás”, „gyalázatos és alattomban kifőzött erőszakosság”, stb., stb. ellen. A novella és a dráma közötti első és leglényegesebb különbség a novella javára szól. Amikor ugyanis a drámában Luther a lócsiszár fejére olvassa erőszakos cselekedeteit, szó sincsen már az indokok között a felesége haláláról, csupán igazságkereséséről beszél Luther is: „Hogyan keresheted egymagad igazságodat, mikor magad a csontod velejéig fertőzött vagy igazságtalansággal?” Ugyanez a helyzet, amikor a dráma végén a választófejedelem, majd a császár ítéletét olvassák fel. Ezek szerint Kohlhaas Mihály szemére vetik, hogy: „. .. kizárólag saját kicsiny javaidnak, igazságod morzsáinak a visszaszerzése” vezette volna tetteit. A felesége halálát meg sem említik ezek az ítéletek, hanem kizárólag a novella alapszituációjából következtetnek, ahol a lázadás oka valóban a jogsérelem, a törvénysértés volt. Ezek szerint a novella motivációja átnő a drámába, de a cselekedetek indoklásának ez a rendszere önmagának mond ellen, éppen a két mű lélekrajzi motivációjának vázolt differenciái miatt. Kleistról írja Halász Előd igen találóan: „Életének nagy élménye Kant, mert mint minden mást — a filozófiát is végzetesen, feltétel nélkül komolyan veszi.” (A német irodalom története, II. kötet. 67. 1.) Ez a filozófiai tisztánlátás meglátszik a novellán is: egyrészt a polgárosodó „jogérzet” tragédiáját írja meg, másrészt vitatkozik a kanti filozófiának az erkölcsi „imperatívusz” ab170
