Életünk, 1975 (13. évfolyam, 1-6. szám)
1975 / 1. szám - G. Komoróczy Emőke: A korszerű ember: A művelt szakmunkás
A sok „ha..semmit nem old meg, sajnos. Ma még a munkahelyi légkör a legtöbb helyen olyan, hogy mindenki megkönnyebbül (a vezetők is, a munkások is), ha az S. Z.-k más munkakörbe kerülnek át, ahelyett hogy élő közösségi példaként hatnának vissza környezetükre. Miért van ez így? Az ember sajnos a „békét” és a „csendet” mindennél jobban kedveli. A változásnál is. II. G. A. sokáig úgy vélte: neki ott van a helye az üzemben, s elég erős ahhoz, hogy ő változtassa meg a többiek szemléletét. Vitázni is képes, és talán a többiek is megértik majd lassan, saját érdekük, hogy modernebbül, könnyedébben éljenek, hogy az üzemben is jobb szervezéssel, eredményesebben dolgozzanak. Hogy ma már nem elég csak a becsületesség: szélesebb látókörre, nagyobb tudásra, az új módszerek bevezetéséhez nagyobb érdeklődésre is szükség van. Három szakmából szerzett szakmunkás-oklevelet, érettségizett a gépipari technikumban. Úgy gondolta, a többiek majd talán követik példáját ebben is. Korszerűen, modernül rendezte be otthonát, családi életét. Szabad idejét mind ő, mind a felesége tanulással töltötte, amellett nyugodt, kellemes otthont teremtettek a két gyermeknek. Olyat, amelyben természetes dolog a jó bizonyítvány és a gyerekek érdeklődése a közösség dolgai iránt. Tervekkel, vágyakkal voltak tele mindig. Igaz, hogy a pénzt nagyon be kellett osztani, de azért mindig mindenre tellett, ami a család számára fontos volt (kirándulásra, könyvekre, olykor színházra). A jó munkaszervezés, az otthoni munka megosztása lehetővé tette, hogy mindig eljussanak oda, ahová akartak (színház, rendezvények stb.). Hát akkor mi nem volt jó? Hol volt a hiba mégis? Talán idegileg nem bírta a harcot? Egyedül maradt. A főnökével és a többiekkel állandó vitában állott. Végül attól kellett tartania, hogy felmondanak neki. Azt mondták rá: nagyszájú, úgy kell neki, miért nem tud beletörődni a dolgok rendjébe? A főnök az főnök, még ha kevésbé széles látókörű, vagy kisebb a szakmai tudása, akkor is. Ö ezt nem tudta elviselni. Mindig megmondta a véleményét mindenről, „egy az egyben”. Nem törődött a következményekkel. A hurok egyre jobban szorult a nyaka köré. S már társai is nehezteltek rá: minek okoskodik ez mindig? Hát miért nem jó neki is úgy ahogy van? Mi is, lám, elviseljük valahogy, ha nem is értünk mindenben egyet. Minek kellene jobb munkaszervezés? Hát nem elvégezzük így is azt, ami a dolgunk? Meg egyáltalán, minek vitatkozni? A „főnöknél” senki sem lehet okosabb, s nincs is erre szükség. Igazán kellemetlen, hogy még minket is beleránt... Hát így történt, hogy G. A. kivette a munkakönyvét, és elment „maszeknak”. Nem mintha erre született volna. Talán túl becsületes és túl egyenes jellemű is ahhoz, hogy megéljen a sok haszonleső, a pénzért bármire képes „jól- menő” maszek között. Talán nem is elég rátermett, hisz aki nem ért a hajbókoláshoz, aki szeret felemelt fejjel élni, aki nem tűri, hogy mások puszta hatalmi alapon uralkodjanak fölötte, az hogy érezné jól magát a maszek-létben, megrendelői kényének-kegyének kiszolgáltatottan? Öntudatos embernek ez mindenképp börtön. Legfeljebb látszólag lehet a maga ura, talán anyagilag függetlenebb valamivel, talán viszonylag szabadabban rendelkezhet szabad idejével és véleményével. De minek, kinek? Hisz nincs, aki hallgasson rá, s talán előbb-utóbb mégis neki kell idomulnia. A pénz-centrikus maszek-létben mit is kereshetne ő eszményeivel a „teljes emberről”, a mo9
