Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 6. szám - Pósfai H. János: Magyarország fővárosa Szombathely
PÖSFAI H. JÁNOS Magyarország fővárosa Szombathely Kavarog, zajong az utca. Millió fehér hópihe hull lucskos temetőjébe, a járdákon bokáig ér a (kásás lé. A járművek erőlködve kapaszkodnak, a járókelők egymást lökdösve dagasztják iá folyékony aszfaltot. Mindenki siet, mintha hialaszthaitat- 1 amul fontos dolga volna. Nemsokára véget ér az óv. Az esztendők múzeumában felütjük a harminc évvel korábbi dossziét. Vajon emlékszik-e még valaki dr. vitéz Nagy Ivánra? A kérdező és a kérdezett egyaránt megütközve néz, úgy tesz, mintha emlékezetében kutatnia. Pedig miem. Ki tartaná számon a vitéz Nagy Ivánokat? Ki emlékszik rájuk? A tábornokok városa volt Szombathely. Az ember kilépett az utcára, tábornokokat látott. Fontoskodva, egymást ámítva nyüzsögtek. Zilált tollú pávák, puccos nagyságák, tisztek, zsinóros, lojltos-bojtos uraik lialktáik a tábornokok városát. A vörös csapatok már Budapest külső kerületeiben harcoltak, az ország nagy része felszabadult. Debrecenben megalakult az új (kormány, de itt a nyugati végeken —• felsorakozott az „áloimvilág” minden szereplője. Ki emlékszik rájuk? Kell ma emlékezni rájuk! A kor dokumentuma megzizzen az utókor kezében. Vitéz Nagy Iván hangzatos elmélkedést írt a Vasvármegye című lap 1945. január 1-i számában: „Állj, ki vagy?... Őrségváltás idején így kiált a közeledő felé a régi őrszem. Az évforduló zúzmarás, csillagfényes éjféli idején felcsattan a magyar éjszakában is a messzehalló kiáltás: Állj, ki vagy? Te közeledő 1945, te fehér hópelyhekbe burkolt, láthatatlan silbak, állj meg egy pillanatra, ki egy kerek esztendőn át itt fogsz majd őrködni minden magyarok sorsa, jövendője fölött...” S az esztendő megállt, ia közeledő 1945 odadörgölőzött vitéz Nagy Iván lábához, kutyahűsóggel belenyalt tenyerébe, és kitartásra biztatta. Akárcsak a „REND”, amely miniszteri rendeletbe sűrítette, hogy 1945. január Ktől iaz addig előírt tisztelgés helyett a magyar katona a hungarista köszöntéssel teljesíti a tiszteletadást, a szóbeli (köszöntés pedig ia „Kitartás” lesz. Mert — mint iá rendelet együk szövegezője kiemeli — „olyan köszöntés született a honvédség körében, amelyben benne van minden: erő, akarat és cél”. De nézzük csak a megidézett ifjú éveit, mit mond vitéz Nagy Ivánnak? A tollforgató tábornok elismeri, hogy „kemény megpróbáltatásokkal terhes” volt az ó-esztendő, amit „Uram Isten tán meg sem érdemeltünk”. Mert .. kishitűek voltunk és fennhéjázok, dáridósok és bűnös lelkitek, de mégis Uram, kegyetlen a Te büntetésed és íme tusakodásra kelünk Veled az új év hajnalán: hisz meg- bünhődtük ezer év alatt nemcsak a múltunkat, de jövendőnket is...” Majd kénytelen bevallani, hogy néhányan (gyengék voltak közülük és megtántorodtak, de az „igaziak”, ia népi {milliók (?) hűek maradtak a földhöz, a hazához, a becsülethez, az adott szóhoz, a harchoz és a kitartáshoz. E töredelmes vallomás után most már az új esztendőn a sor, feleljen 1945, mondja el, mit hoz, mit rejteget „minden magyarok” számára. És 1945 beszélni ke d. Minő csoda, vitéz Nagy Iván nyelvén beszél, mindent megígér, amit a tollforgató tábornok szeretne: 483
