Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám - SZEMLE - Paku Imre: Petőfi '73
szó, sem megtévesztő, áttetsző lobogó, hogy azután egy mélymagyar faji elmélet, vagy egy egyoldalú kisajátítás költőnk egyetemes hitelét csökkenthesse, amint a múltban — kiáltó tiltakozások ellenében — mindkettő megtörtént, megtörténhetett. Petőfi egyenlő önmagával, és csak saját műveiből, tetteiből magyarázható. Balga hiedelem, káros egyoldalúság, vétkes szűkítés, mintha Petőfi József Attilából volna megérthető, megmagyarázható vagy éppen elfogadható. Az ünnepi év során egy ilyen sete-suta nézet fölbukkant. Ez az erőszakolt szempont egyoldalúan, zavartkel- tően csökkenti és viszonyítja Petőfi valódi, igazi jelentőségét, mint ahogy nem emeli József Attila ismert nagyságát. Olyan tévedés az ilyesmi, mint ahogyan jelszóvá vagy lobogóvá „emelése” tulajdonképpen kivételes egyéniségét, döntően jelentős önállóságát függő viszonyba állítva szemléltette. A még sorrakerülő magyarázatok, értelmezések egyező, minősítő jellemvonása szerint Petőfi egyik legegyénibb és legkorszerűbb költőnk, ébresztőnk, gondolkodónk, szellemisége első megnyilatkozásától mindmáig. Elvégre nyugodjunk meg: Petőfi — Petőfi; Ady — Ady; József Attila — József Attila! Hogy a hazai történelem egyes sorsfordulata hasonló helyzetekbe állította őket, emiatt rokonvonásokat mutatnak mindhárman, mindezek nem egyformásítják szellemi arcvonásaikat, hanem színezik, mélyítik, belenövesztik őket a ma tudatába, mindannyionk gondolkozásába. Például Petőfi eszmei-forradalmi tudata, az ő lobogó tüze számos érintkező ponton találkozik korunk társadalmi tudatával, az előbbi tehát általa él és hat az utóbbiban: mindkettő pedig megmarad a jövő számára, tovaterjed az egész emberiség tudatában. Petőfi örökérvényű nagy tanítása: az ember mindig küzdve, mindenkor nőve, folyton tisztulva juthat el általános boldogsága küszöbéig és léphet át rajta. Küzdés, növekedés, tisztulás: forradalmi fejlődésfokozatok, szellemi-anyagi emelkedésmenetek — minden időben, főként Petőfi kora és 1944 között. Minden emberi cél nem megadva, hanem feladva jelentkezik a mindenkori társadalmak életében, elsősorban a szocialista-kommunista társadalmi haladásban. Petőfi sugallja, bizonyítja: ez a haladás csak újjáalakítás lehet és nem tűri a rendszertelenséget, nem viselheti el a következetlenséget sem. A tények tiszta ismerete, a feladat súlya a legszebb ékesszólás. 1945 óta Petőfi eszméltető ereje, ösztönző életműve már csak azért is — minden sok más érdeme mellett — központi kérdése lehetett az új munkás-paraszt társadalmipolitikai alapvetésnek, fejlődő államnak, mivel az egykor sokáig kisemmizett néposztályok elégtételt szerezhettek ettől kezdve maguknak. Petőfi, az örök „szegénylegény” figyelmeztet: „...tényező leszek az ítélet ama véres napjain, midőn e nemzet elégtételt vesz megtiprott jogaiért, felrúgott becsületéért!” Petőfi nem tehetett róla, de sürgette holta után is „e század feladatát”, hogy eme történelmi elégtételszerzés valóban száz esztendeig váratott magára. Az igazságot szüntelenül hangoztatnunk kell — mondja egy híres, régi vallomás —, mert az emberek folyton ismételik tévedéseiket, és többnyire azoknak van hitelük. Nos, költőnk az elégtételt, igazságot követelő szózatait szólaltatta meg folyton-folyvást, hogy eloszlassa a balítéleteket, a vaktévedéseket. Amikor ezeket a jellemvonásokat idesorakoztatjuk, már igen sokat elmondtunk annak a tanulmánygyűjteléknek eszmei-történeti tanulságaiból, mondanivalóiból, amelyik „Petőfi tüze” (József Attilától kölcsönzött) címen megjelent, történetesen az ünnepi év politikai-eszmei előkészítéseként. Ahogyan mondani szokás: föl vonul ebben csaknem valamennyi érdemes Petőfi-kutatónk, természetesen mindnyájan újkeletű közleménnyel szerepelnek. Mindössze tartalmi jelzésekre szorítkozva, elsősorban lé kell szögeznünk az értekezések komoly, meggyőző hangját, mindegyiknek természetesen kibontakoztató érvelésmódját, sok irányban elmélyülő szempontjait, tovább fejleszthető gondolatiságát. Az életrajz menetét követő sorrend egyszersmind egy pályaképet vázol föl, az átmenetek hézagait az olvasó Petőfi-ismerete könnyedén kiegészítheti. Kiss József a „Versek” (1842—1844) kötet kiadástörténetét beszéli el, miközben megismertet minket a Nemzeti Kör egykori szervezetével, nevezetes munkásságával, kiemelkedő vezetőivel és lelkes, áldozatkész tagjaival, akik Vörösmartyval az élen, 85
