Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 1. szám - SZEMLE - Paku Imre: Petőfi '73
sokan fogják kézbe venni. Dienes András és Hatvány Lajos életrajzjellegű köteteinek — az ötvenes-hatvanas évek fordulóján jelentek meg —, jóllehet önálló levéltári kutatáson viszonylag kevés fejezeteik alapszanak, mind merész következtetéseik, mind olykor bántó, legtöbbször egyoldalú merevségük miatt nem válhattak a marxista szellemiségű Petőfi-szemlélet segédeszközeivé, valamelyes szerepük rövid időre terjedt, hatásuk aránylagosan és hamar elenyészett, a kutatók csak a teljesség miatt tekintenek bele e kötetekbe és találhatnak bennük használható tényeket. összegező jellemzésül: az eddig megnevezett, a Petőfi-irodalom első és második fokozatán elhelyezkedő műveket az olvasóközönség még 1973-ban megtalálhatta és olvashatta. A tájékozottabb olvasó észlelhette, hogy bizonyos elhamarkodott ítélet, általánosítás, ismeretes tényeknek újakként való emlegetése nem közvetítette a költő alakját, szellemiségét, forradalmiságát hozzájuk, mivel e szerzők közbeállították magukat, és a bizonytalan, merev, szoborszerű alak-ábrázolásnak állandósítása az élő, harcos forradalmár Petőfit, bizony legtöbbször háttérbe szorította. A marxista szemlélet irányjelző művei, jeles értekezések 1918 és 1945 között elszigetelten, folyóiratokban tudtak jelentkezni. Lukács György csupán 1938-ban írhatott a moszkvai Űj Hangban Petőfiről mint az elnyomott osztály szószóló költőjéről. Idehaza a Történelmi Emlékbizottság (nevezetes füzete, jelvénye) és egy-két tagjának — 1942 táján történt — megnyilatkozása jelezhette a más, a köztudattól eltérő Petőfi-jellemvonásokat, elsősorban a költő ellenzékiségének időszerűségét hangoztathatták, Ady-értelmezésű forradalmiságát említhették meg az egész életmű tükrében. A történelmi események utat nyitottak Petőfi Sándor számára, a néppel együtt felszabadult ő is 1945-ben. Akik eddig nem szólhattak róla, mindazok előtt szabad nyilvánosság nyílott meg. Petőfi hamarosan központi alakja lett az ősöket kereső politikai, társadalmi megújulásnak. Fokozatosan elfogadta őt mintaképének a haladó köztudat. A maradiak még egy ideig viszolyogtak Petőfitől, úgyahogy méltányolták, hogy Ady Endrét meg József Attilát háttérben hagyhassák. Ám a politikai erőalakulások és Petőfi mozgósító szelleme ezt a felemás gondolkozást, áttetsző köntörfalazást gyorsan megsemmisítette: nem lehetett Petőfi nagy szerepét, történeti jelentőségét úgy magyarázni, hogy másik két költőnk hasonló küldetéséről hallgatni vagy őket mellőzni lehessen. Mindhárom korszak-kifejező költőnk az egyre-másra térhódító és természetesen kizárólagosodó baloldali szemlélet révén végre megérte forradalmi jelentőségének és valóban betöltött történelmi szerepének egyeztetését, fokozatos emelkedő jelentőségét. Nem rangsorolták őket és nem viszonyították, nem minősítették egymáshoz (Petőfi a múltszázadi népi vágyak, Ady a századeleji haladó polgárság, József Attila a munkásság forradalmi hevületét szólaltatta meg), valamennyien egy- egy társadalmi elégtételadás sürgetői, egy szükséges forradalmi magatartásnak hirdetői. így emelkedtek föl mindhárman az 1945-tel megérkezett társadalmi-politikai átalakulás szellemi hatóerejévé. Petőfi Sándor korszakának, a forradalom és szabadságharc századik évfordulóján bebizonyosodott, hogy az akkori mozgalmas idők hazai és európai feladatát egyedül ő értette meg és cselekedett, izgatott akként, hogy a forradalom és a szabadságharc az egész nemzet fölszabadítását eredményezze, elsősorban a nép politikai jogait általános érvényességgel biztosítsa. A szocializmus alapjainak megépítése kezdetén — az 1948—49-es események százados ünneplése idején — közügyeinkről úgy beszélni nem lehetett, hogy abban Petőfi szavát, tanítását mellőzni lehetett volna: beleszólott a napi politikába. Emiatt egy teljesen új Petőfi-szemlélet alapvetése kezdődött meg. A hosszas számkivetés után hazatért kommunisták közül — megfelelő időben — már 1946-ban Révai József megpendítette a Petőfi-kérdés időszerűsítésének adódó föltételeit, elodázhatatlan szükségét. Révai világosan látta, hogy csak az a szellemipolitikai mozgalom tud maradandóan hatni a jelenre, alakítani a jövőt, amelyik maga is a múltból nőtt ki, s amelyik benne él a közösség tudatában, végül amelyik hozzá tud elevenedni a mához, beleszólhat az időszerű célokba. A népi demokrácia tehát könnyen meglátta egyik ősét Petőfiben. Révai eme fölismerése egyre mélyült, mind83
