Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 6. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Kádár Péter:L A harmadik műszak

majd. De addig még sokain kézibe veszik. Mi három forint huszonhat fülért kapunk iegy-egy kilkováasnlásáért.

Ami lazt jeleníti, hogy szünetre, csöndes beszélgetésre ne számítsak. Pénzbe kerülne. A mondatdtóban mozdulatok lesznek ia vesszők, és az ellenütő lecsapódásai iá pontok.

De azért hallok iá szakma szépségedről, fortélyairól, hogy el kell dugni a szódavizes tartályt éjszaka, mert soha nem hoznak eleget, s a család is szóba kerül.

— Szeretnek éjszakázni? — kérdezem, s cseppet sem vagyok elragadtatva, hogy esiak olyian [közhelyre futja eszemből, melyre mindenki előre tudja a választ.

De nem.

— Megteszi — mondja a tűzicmber. — Aki tud nappal aludni, annak ilyenkor jobb. Nincs lakkora hőség.

Negyven fok lehet? Talán több is?

Arcom meredeke nem bírja tovább tartani a leghatalmasabbra nőtt izzadt- sággyöngyöt. Gördül lefelé gyorsuló iramban, a csodálkozás jelképeként.

Bóklászofc az üzemben, tanulom a szakszavakat, a gépék és munkadarabok neveit. A levegő szinte forr. Tovább maradná képtelenség.

Az épület olyan, akár a pályaudvar. Mindkét végén laz éjszaka hatalmas torkába látni.

Kinn a nyári szél jéghidegen csúszik az ingem alá, s a hátamra tapasztja. A gépműhelyek hangversenytermek hangulatával fogadnak. Dallamokká olvad a neoncsövek finom zümmje a gápzúgással. Ha jól odafigyelsz, ráismerhetsz bármelyik szépséges zenére.

Az esztergagép forgórészén fénytüskék lovagoknak. Fiatal fiú bűvöli a keresztszán karját, meghajolva. Rozsdarágta nagy ászofcosiavarokfclal küszködik az esztergakés.

— Mennyi van rá?

— Nyolcvan fillér.

— Elég?

—• Nem laz a baj! Hanem, hogy ideb... ták ezt a razsdlalhiegyet szemcse- varetés nélkül. így (becsüljük meg egymást? Miféle alak lehetett, aki így tárolta a szabad ég alatt? El leihet képzelni józan ősszel, hogy senkii sem látta, hogy nem vették észre amint tönkremegy az egész? Kinek van ennyi kidobni való pénze? Nekem?

Háborog, rugdossa a csavarokat.

— Miféle gerinctelen alak lehetett?

Úgy érzem, értem és jól ezt a káromkodó dühös fiút, s tisztelem indulatát. Figyelem! Ez a hang nem a „rofoizó melósé”, hanem azé, iaki mindenről véleményt mond, ami mindennapi életünkkel, munkánkkal kapcsolatos. Mert köze van hozzá.

De azért megmoccan bennem egy kis gyanú, és rákérdezek:

— S ha te selejtet gyártanál és tudnád, hogy sikerül kijátszani a meót, akkor is eldobnád ia rosszat?

—- Persze, hogy eldobnám! Csak nem gondolod hogy lejáratom miagam? A műhelyt! A szakmámat! Annyira buta nem vagyok!

Nem marad más hátra, minit búcsúzóul megbeszéljük annak a raktárosnak a büntetését, akinek iá rozsdia pusztítása köszönhető.

— Mit javasolnál?

524