Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 6. szám - Pósfai H. János: Magyarország fővárosa Szombathely
Farkas Ferenc altábornagyot nevezte ki e fontos paszta, míg német részről Kwrt Becker kapta a megbízatást. * (A {különbség a két szarv között laz volt — írja Karsai Elek A budai vártól a Gyepűig című könyvében —, hogy a B eck ér-különítmény a Szálasi-kormáninyal kötött megegyezés alapján látott munkáihoz, a námieit déli hadsereg-csoport viszont a saját szalkállára vitt el mindent, tárgyat, élőlényt, amit pedig ott kellett hagyniuk, azt elpusztították.) Januárban már Szálasi-Magyarország „fővárosában” is egyre gyakrabban hangzik el iá (kitelepítésre való felszólítás. A hatalom nagyjai iá kőszegi ibálház- btan (itt volt ia nydlasház) megünneplik a vezér születésnapját. A hungarista szervezet propagandafőnöfce Krisztushoz hasonlítja iá magyar „fürent”, aki kiűzi a (kútárakat iá templomból. „A félrevezetett nép... megtalálta azt a férfiút, akiben a népi akarat kikristályosodik és akit követnie kell.” Egymást túllicitálva s ónokoltak, gátlástalanul, pironkodás nélkül hasonlították magúikat és rendszerüket a világtörténelem legmiagytobbjiaihoz, legjelentősebb fordulóihoz. A nemzeti szocialisták akcióba kezditek Szombathelyen ás, hogy a tovább- menekülőfckei együtt a helyi lakosságot ás menekülésre kényszerítsék. A német biirodiaJom védelmet nyújt mindenkinek — hirdetik, ám jelentkező mégsem nagyon lakad. A főispánnak küldött jelentések között olvasható a következő: „A közönség körében megnyugtatólag hatott az az elterjedt hír, hogy a kitelepítési előkészületeket egyelőre beszüntetik. Az emberek idegenkedéssel fogadják a kitelepítést és annak gondolatát is, hogy az országot el kell hagyniuk. Ez vonatkozik a katonákra is... így nemcsak a városi lakosság, hanem a falu parasztjai is... a fentiek szerint gondolkoznak.” A lakosság az érdiekében kezdeményezett akciót negligálja és elveti. Egy iparos felesége például így fakadt ki: „Kimenjek Németországba, ahol csak káposztát és krumplit lehet enni, és dolgozzak valamelyik gyárban? Nem, inkább itt döglök meg!” Szükségesnek látszik tehát a kényszer-kitelepítés. A lakosság a maga módján tiltakozik 'ellene. A szombathelyi fegyház tisztviselői ás ellenzik az erőszakos nyugatra burcoliást. Szállási — mivel személyes közbenjárása nem jár eredmény- nyel — összecsoimiagoltatja a város élelmiszerkészletét, hogy azt is nyugatra szállíttassa. Ezzel ákarta az emberek egy részét hazája 'elhagyására kényszeríteni. Terve azonban nem sikerült, mivel az élelemmel megrakott szerelvényt bambatámadás érte. Az 'egyszerű nép mit tehetett ebben ia veszedelmes helyzetben? A katonaságtól megszállt területen, a nyilas unalom főfejeseinek jelenlétében akadhatták-e olyanok, lakik tiltakozva felemelték szarvukat? A munkásak legjobbjait még november végén elhurcolták Szombathelyről. Tizennégy szakszervezeti vezetőt vittek ismeretlen helyre, akik soha többé inam térhettek mag ötthonaifcba. Ennek elllenáre akadtak olyanok, akik tiltakoztak. A Vas megyei levéltár számos olyan dokumentumot őriz, amely ezt bizonyítja. A főispáni iratok közt olvasható többek között: „Január 30-án már a kora reggeli órákban a Szenei utca 1. szó/m alatt levő szénelosztó helyen kb. 1500 főnyi tömeg gyülekezett össze az utalványok kiadása végett. Miután csak 100 mázsa szén került szétosztásra és a tömeg nagy részének ebből nem jutott, nagyon elégedetlen hangok hallatszottak, többek között olyan is, hogy sokkal jobb lesz, ha majd az oroszok bejönnek. A felelőtlen kijelentések folytán a tömeg hangulata már olyan volt, hogy tartani kellett komolyabb rendzavarástól is, ezért dr. Nagy Jenő alosztály parancsnok úr vezetésével, a kapitányság őrszemélyzete a tömeget szétoszlatta.” Az ellenállás 1945 februárjában és márciusában még inkább erősödött. A 487
