Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 5. szám - GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI IRODALOM - Cs. Nagy István: Mándy Stefánia gyermekköltészete

tiszteletében írja a sorjázó sorokat, gyakran strófátlanul, sorról sorra átterjedő dallammal, igazi bűvölő mondókaként, s a mondóka-jelleg már maga a fél mondandó! A zenében természetesen nem merül ki a vers teljes értelme, éppen a valóságos, tárgyi, racionális és az elképzelt, vágybeli, érzelmi egybejátszása, földi és álomi egymásra-játszása a versek sajátja. A szómágia azonban mindenképpen érvényesül:

Hintám az én hajóm, hintám a csolnakom, szélben száll szárnyalón, meglátom holnapom.

(Eszter a hintán)

Ha nem is skandál az „öt éven felüli”, ezek a jambusok fölszívódnak a mondogatás ütemébe. Ha mindent komolyan vesz a gyermek, még a „csolnakom” alakot is (mert az 1 hang lágyít, s így tisztább lesz a keresztrím és az egész szövegrész rokon zenéje), akkor ösztönösen jambizálásra hajlik, kivált ha megérzi az alliterá- ciók ízét.

Elalvás-előtti (vagy ki tudja mikori) félálom-állapotok megidézése gyakori a kötetben. A padra festett kismadáron kívül iliyen vers a Szín-já- tók a mennyezeten című is. Az egész kötetnek rendkívül erős a színhatása. A színképzetek élénksége is a valóság egyik dimenzióját érzékelteti minduntalan, a dolgok egyik minőségét, impresszionisztikus villódzásban, mintegy káprázatként. A valóság, a tárgyi viliág (az éjszakai közlekedés, a locsolókocsi vagy bármi) dereng föl bennük, néha a szürrealizmus párásabb fényeiben.

A Dal a cinóberpiros madárról, a címadó vers csupa nyugtalan aritmia. Itt is a színeké a szó. A dinamikus áramú vers színeket és széttördelt ütemeket úsztat. Az idő makacs ritmusában dalolja versét ez a különös- áilegórikus madár, az évszakok elzúgó színeit dalolja, s a mindig-új tavaszt üzeni a mindig-új gyermekolvasónak.

A kötet nagy értéke a Rácsendítő, a tucatnyi verses találós kérdés. Nem tucatversek. Valóságos mondóka-ala- kulatok, így is felfoghatók. Még a megfejtés is a mondóka része, utolsó rímként „mellékeli” a vers a megfejtést, innen a „rácsendítő”. Maga a cím új műfajt jellez: a megfejtést rímként rácsendítő verses találóst. Híjával vagyunk az efféle népi mintájú „találós mesének” (Ortutay). M'ándy üde verses talányainak megfejtését segíti a rím. Olyanok ezek a verses rébuszok, mint egész kötete: a racionális megfejtésen túl hangulati többletük, költői varázsuk van, s az túléli a megfejtést.

Második kötete az Eszterlánci tánc (Móra Kiadó 1973). Terjedelemben valamivel hosszabbak a szokásos gyermeklírai daraboknál, s nem is mind gyermekkorra szabottak a négy ciklus versei. Az utolisó, az Indiánének kiváltképp a pubertás álmok dallamaival hömpölyög tova, az Indián ősz már elégikus, A hajnalcsillag születése pedig a szó varázsliatá- nák indiánosított meséje, a költészet mágusi példázata.

Az egész kötetben van valami a mívesség monotóniájából. Nyelvi leleményeit, formáló alapötleteit mértanién végigvezeti. Az Esztert ánci táncban például az ikerszók vonulását, a Karneválban a személynevekét, A színek vetélkedésében természetesen a színekét. Mindezek nagyszerű kompozíció-érzékre vallanak, de a vers-kifáradás is fenyegeti őket, s a képi-nyelvi frisseség is megsínyli az ötlet logikai kényszerét, pQ. A színek vetélkedésében a Kék már közhellyel kísért, szóanyagában, mindkét rímében (éke-béke, tenger-ember). Megkísérti a rutin az ilyen típusú verseket, legalábbis bizonyos pontokon kikezdi. A Rácsendítők hat új verses találása itt is a kötet erőssége.

CS. NAGY ISTVÁN

480