Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 5. szám - SZEMLE - Laczkó András: Hajnal Gábor: Hűvös nyárban
Gábor verse között csak a csend, a táj ihlette elmélkedésben van s némiképp a versépítési koncepcióban. Ennél lényegesebb azonban költőnk szembeszegülése a nagy példával, pontosabban példákkal, mert Goethe és Heine nyomán haladhatott volna; ám ő vitázik mind a két úttal, egyiken sem indult, nem indulhatott, mert — mint írja — „mást parancsol sorsom végzetem”. A nyugalom, a csend ellentétezésének másik lehetőségét a modern életérzést megfogalmazó versek hordozzák. Hajnal Gábor szerint „robban” az embertől emberhez vezető út, „rideg” a levegő (Sötét), s ez már-már a végső pusztulás látomássorához vezeti (Fertőző eső). Ügy érzi, ebben a helyzetben, a robbanó indulatokkal teli korban keménységre van szükség, a való, a tények pontos számbavételére (Noteszlap X). Mozgás és nyugalom, csend és zaj együtt van még a tájban. Érthető, hogy sokszor ihleti meg a látvány a költőt. Űjabb tájverseire azonban rányomja jegyét az előbb említett — pusztulást idéző — lelkiállapot. Hogy ez mennyire így van, azt szemléletesen igazolja egy összevetés a dunántúli tájakat ugyancsak megverselő Takáts Gyulával. A pannon táj Hajnal Gábornál sötét, homályos, ködös, alvilághoz hasonlatos, Takáts Gyulánál mediterrán, fényes, ragyogó; Hajnalnál mozdulatlan, tompa, süket, Takátsnál szdiíden hullámzó, ringó. Az összevetés mutatja, hogy költőnk komor abban lát mindent. Van azonban a különbségek mellett egy lényeges egyezés: a dunántúli táj „mértani” rendjét mindketten hangsúlyozzák. Hajnal Gábor úgy látja, hogy a hóeséssel „holt mértan telepszik a tájra” (Rámtalálna). Ez a kép elindít egy emléksort, felidézi a „száncsengő” hangját, „jégvirágos” ablakokat, a szülőfalu képét. A szülőfalujára emlékező versben objektív szeretne maradni, ezért csupa felsorolás az első része, érzelemnyilvánítás nélkül (Füzesi tél). Ez másik lényeges vonására utal Hajnal Gábor újabb verseinek; az objektivitás igényére. Hogy az emlékezés, a jelen és a múlt összevetésre elsősorban tényeken, s csak azután érzelmeken alapuljon. Ahogy például Kirajzolódik c. versében sorra veszi az öregség testi tüneteit, és összeveti gondolatban önnön fiatalságával. Ebből az önmagával szembeni realitásigényből született a kötet legszebb verse, úgy, hogy belejátszik a beteg gyermekért való szülői aggodalom. Az Ima gyógyulásért igazi remekként érzékelteti a kislányáért aggódó lapa gyötrődését, a segítségvárást, a gyógyulás óhajtását, nem önmagáért, hanem a gyermekért remegő lelkiállapotot: én elgyötört vén göbös fa vagyok de ő a termékenység a fiatalság csak neki csak neki adjatok mindent hogy szolgáljon titeket és az egészség boldogsága fényeskedjék szemében. Az idézett részlet is mutatja, hogy Hajnal Gábor nagyszerűen tudja érzékeltetni helyzetét, s pontosan, tömören kifejezni érzéseit, gondolatait. Szüksége is van erre, mert így tudja megteremteni a nyugalom és változás ellentétéből a verseket, a „művet”, amely dacolni fog az idők „homokviharaival”. (Szépirodalmi, 1974.) LACZKÓ ANDRÁS 473
