Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 5. szám - SZÍNHÁZ - ZENE - Horváth Rezső: Az1973-74-es szombathelyi hangversenyévadról

téri elképzelés megvalósulásának alapfeltétele — különösen vendégkarmester esetében — a mű alapos ismerete és technikai kidolgozottsága. Ezt a feltételt pedig csak megfelelő számú, lelkiismeretes előkészítő próbával lehet megteremteni. ...a szimfónia egyes kitűnően megoldott részletei (pl. az első tételben) sejteni engedték, hogy miben lehetett volna részünk, ha semmi sem akadályozza a karmester és a zenekar együttműködését.”3

Szívesen emlékezünk a kitűnő Ludovit Rajter-ra (akit örömmel ismertünk fel a képernyőn a karmesterverseny zsűrijében!), elsősorban Dvorák „Űj világ” szimfóniájának hiteles tolmácsolására. ,,A Szombathelyi Szimfonikus Zenekar ismét bebizonyította, hogy megfelelő idő- és energiaráfordítással szinte maradéktalanul képes megvalósítani a karmester elképzeléseit. A műalkotás, egy rendkívül meggyőző, magasrendű művészi koncepció és a tökéletes együttműködésre felkészült előadói apparátus közös diadalát hozta a kedd esti koncert.”4' Petró János két alkalommal vezényelte bérleti hangversenyen a Szombathelyi Szimfonikus Zenekart. Különösen emlékezetesek maradtak két nagy szimfónia: a Beethoven V., de még inkább a Brahms IV. egyes tételei, amely „a bizonytalan indítás az első tétel kissé darabos megformálása után már teljes szépségében kibontakozott. A második tétel bensőséges lírája, a gyors középtétel sodró lendülete, a szépen felépített zárótétel — amely a barokk-ihletésű romantikus variációs művészet betetőzése, egyben Brahms komponáló művészetének iskolapéldája — méltán váltotta ki a közönség lelkes tapsát.”5 Reméljük, a következő idényben — akkor már hivatásos zenekara élén — be fogja bizonyítani tehetségét, 'alkalmasságát új, fokozottabb követelményeket támasztó minőségében is.

A Budapesti Filharmonikusok és a Liszt Ferenc Kamarazenekar fellépése nagyban emelte a sorozat értékét. Az előbbiről szólva megálllapíthattuk: „Minden csoportjában és egészében egységes, magas színvonalú teljesítménynek, egészen kiváló zenekari szólóknak lehettünk tanúi. A Kékszakállú sikerében — a mű szimfonikus jellegéből adódóan — a zenekarnak döntő szerepe volt.”6 A Liszt Ferenc Kamarazenekar — bár hiányos összeállításban érkezett, és ez a Mozart-szerenád előadására rányomta bélyegét — „elárulta, hogy a maga nemében tökéletes együttes, egyenként is nagyszerű muzsikusok a tagjai... rendkívül kulturált, a differenciált összjáték követelményeit magas szinten teljesítő együttest ismerhettünk meg bennük.”7

Mivel a hangversenyek zömét a Szombathelyi Szimfonikus Zenekar látta el, teljesítményük meghatározta az egész bérleti sorozat átlagszínvonalát. A csúcsteljesítménynek számító Rajter-hangverseny és a lényegében kudarcnak számító Mozart-est között a zenekar teljesítménye, felkészültsége megbízhatóan jó, időnként kiváló, színvonalában a vendégművészek és együttesek támasztotta magas mérőének is megfelelő volt. Kivétel a február 11-i hangversenyen Zoe- phel sinfoniettája, amellyel kapcsolatban „nehezen tudtuk megállapítani, hogy . az előadás negatív benyomásaiból mit írhatunk a szerző, és mit a zenekar rovására.”8

A szólisták kivétel nélkül neves vendégművészek voltak. A megnyitó hangversenyen a Lipcséből hazalátogató Garay György és a fiatal Onczay Csaba, a Casals Gordonkaverseny győztese adták elő Brahms kettősversenyét. „Az előadás problematikus voltát eleve meghatározta az, hogy két különböző korú, alkatú, iskolázottságú művész vállalkozott a rendkívüli nehéz feladat közös megoldására.”9 Tisztelet a 64 éves, de ma is fiatalos Garay Györgynek, a Hubay mesteriskola egyik utolsó élő képviselőjének, aki ezúttal is megcsillogtatta a

467