Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)
1974 / 5. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Bertalan Lajos: Kicsi sárga villamos
a villamosvasút megszüntetéséről, a közönség amúgyis megosztott táborában a szidalmak és tiltakozások elvegyültek a megkönnyebbülés, a helyeslő egyetértés sóhajaival és tapsaival, a megállóhelyek időben elkészültek, az utasok gyorsan megszokták a kellemesen kényelmes és gyors buszokat, beletörődtek abba is, hogy a magasabb színvonalú szolgáltatás nem 60 fillérbe, hanem két forintba kerül ezentúl. A tiltakozások — elsősorban az érzékenyen érintett nyugdíjasok részéről — elcsitultak, a régi képeslapokat, amelyeken még a villamos látható, szétkapkodták a városi trafikokban, a síneket néhány kanyarban aszfalt réteggel bevonták, a remízben pedig megkezdődött a kocsik feldarabolása. Hegesztőpisztollyal. —- Barbár munka, ha van kedve, gyönyörködjék benne... — Mindet felaprítják? — Kettőt vagy hármat meghagyunk. — Minek? — Múzeumnak. Meg az osztrákoknak. Azt mondják, Grázba viszik az egyiket, azok szép pénzt kínálnak érte, meg Klagenfurtba. A Forradalmi Múzeum is kért egyet. A remiz udvarán nagy rakás „vagdalék”: vasváz, tengely, ütköző, kerék és más kocsialkatrész a MÉH-re várva. Néhány lépéssel odébb a külső borítás nagy sárga lemezei a kocsik immár értelmetlen betű- és szám jelzéseivel. A kocsijavító munkásai egykedvűen végzik a hóhéri munkát. Évtizedekig javították, simogatták, toldozták-foldozták ezeket a felisrnerhetetlenségig szétszabdalt, nyírt, vagdosott darabokat. Munkájuk, hivatásuk értelme, célja a javítás volt. Most pedig amilyen ironikus, oly logikus: azzal végeznek jó munkát s zárják pályafutásukat a villamosnál, ha minden ép darabot felaprítanak. Arról vitatkozni, hogy a kocsik feldarabolása és ócskavasként való értékesítése micsoda veszteség, meddő szófecsérlés lenne, különösen ha azt is figyelembe vesszük, hogy az épségben fennmaradó néhány darab is múzeumi tárgy lesz, sőt már az utóbbi években is az volt. A város képéhez, amelyre Colonia Claudia Savaria időszámításunk 43. esztendejében történt alapítása óta majdnem két évezred hagyott nyomokat, ez a kis nyomtávú — 1000 milliméteres — villamos is hozzátartozott, akárcsak az Izisz szentély komor oszlopsora, a romkerti Borostyánkő út vagy a barokk tér megkapóan szép épületcsoportja. Ebben a városban, ahol a régi terek és utcák minden második épületén ott a MŰEMLÉK tábla, stílszerűen eltengődhetett volna még néhány évtizedig a megszokott és fejlődésében véglegesen megrekedt műemlék villamos is. A MÉH számára egyébként a feldarabolt kocsiknál jóval nagyobb fogás lenne (s talán lesz is, ha felszedik) a jó három kilométer hosszúságú sínpár, nem is szólva a felső vezeték bronz huzal értékes tonnáiról. A jelek szerint azonban még maradnak a sínek, noha megnehezítik a közlekedést, elsősorban a kerékpárosok, motorosok forgalmát, ezzel persze a személygépkocsikét és a buszokét is. A magyarázat egyszerű: hatalmas kiadást jelentene a város számára. Nem is annyira a sínfelszedés, mint inkább az úttest kijavítása a 3330 méter hosszúságú szakaszon. Erre a pluszkiadásra pillanatnyilag nincs fedezet. 445
