Életünk, 1974 (12. évfolyam, 1-6. szám)

1974 / 5. szám - SZÜLŐFÖLDÜNK - Bertalan Lajos: Kicsi sárga villamos

a villamosvasút megszüntetéséről, a közönség amúgyis megosztott táborában a szidalmak és tiltakozások elvegyültek a megkönnyebbülés, a helyeslő egyetértés sóhajaival és tapsaival, a megállóhelyek időben elkészültek, az utasok gyorsan megszokták a kellemesen kényelmes és gyors buszokat, beletörődtek abba is, hogy a magasabb színvonalú szolgáltatás nem 60 fillérbe, hanem két forintba kerül ezentúl. A tiltakozások — elsősorban az érzékenyen érintett nyugdíjasok részéről — elcsitultak, a régi képeslapokat, amelyeken még a villamos látható, szétkapkodták a városi trafikokban, a síneket néhány kanyarban aszfalt ré­teggel bevonták, a remízben pedig megkezdődött a kocsik feldarabolása. He­gesztőpisztollyal. —- Barbár munka, ha van kedve, gyönyörködjék benne... — Mindet felaprítják? — Kettőt vagy hármat meghagyunk. — Minek? — Múzeumnak. Meg az osztrákoknak. Azt mondják, Grázba viszik az egyiket, azok szép pénzt kínálnak érte, meg Klagenfurtba. A Forradalmi Mú­zeum is kért egyet. A remiz udvarán nagy rakás „vagdalék”: vasváz, tengely, ütköző, kerék és más kocsialkatrész a MÉH-re várva. Néhány lépéssel odébb a külső borítás nagy sárga lemezei a kocsik immár értelmetlen betű- és szám jelzéseivel. A kocsijavító munkásai egykedvűen végzik a hóhéri munkát. Évtizedekig javí­tották, simogatták, toldozták-foldozták ezeket a felisrnerhetetlenségig szétszab­dalt, nyírt, vagdosott darabokat. Munkájuk, hivatásuk értelme, célja a javítás volt. Most pedig amilyen ironikus, oly logikus: azzal végeznek jó munkát s zárják pályafutásukat a villamosnál, ha minden ép darabot felaprítanak. Arról vitatkozni, hogy a kocsik feldarabolása és ócskavasként való érté­kesítése micsoda veszteség, meddő szófecsérlés lenne, különösen ha azt is fi­gyelembe vesszük, hogy az épségben fennmaradó néhány darab is múzeumi tárgy lesz, sőt már az utóbbi években is az volt. A város képéhez, amelyre Colonia Claudia Savaria időszámításunk 43. esztendejében történt alapítása óta majdnem két évezred hagyott nyomokat, ez a kis nyomtávú — 1000 milliméte­res — villamos is hozzátartozott, akárcsak az Izisz szentély komor oszlopsora, a romkerti Borostyánkő út vagy a barokk tér megkapóan szép épületcsoport­ja. Ebben a városban, ahol a régi terek és utcák minden második épületén ott a MŰEMLÉK tábla, stílszerűen eltengődhetett volna még néhány évtizedig a megszokott és fejlődésében véglegesen megrekedt műemlék villamos is. A MÉH számára egyébként a feldarabolt kocsiknál jóval nagyobb fogás lenne (s talán lesz is, ha felszedik) a jó három kilométer hosszúságú sínpár, nem is szólva a felső vezeték bronz huzal értékes tonnáiról. A jelek szerint azonban még maradnak a sínek, noha megnehezítik a közlekedést, elsősorban a kerékpárosok, motorosok forgalmát, ezzel persze a személygépkocsikét és a bu­szokét is. A magyarázat egyszerű: hatalmas kiadást jelentene a város számára. Nem is annyira a sínfelszedés, mint inkább az úttest kijavítása a 3330 méter hosszúságú szakaszon. Erre a pluszkiadásra pillanatnyilag nincs fedezet. 445

Next

/
Oldalképek
Tartalom